"Ülök a televízió előtt, 1989 áprilisában, író- és kortársamat, S.-et (Sánta Ferencet - a szerk.) hallgatom, amint pályája tanulságairól elmélkedik. Régóta ismerem, és nem várok tőle nagy meglepetést. (...) Egyszer csak megkérdi tőle a riporter, mi a véleménye a magyar filozófia helyzetéről. És ekkor kollégám mégiscsak szolgál meglepetéssel. Szeme kitágul, homlokát pír futja el, ajka megvetően legörbül. 'Filozófia - kérdi metsző gúnnyal. - Hogyhogy filozófia? Hiszen itt a-kasz-tot-tak!' (...)Állítólag némely vastagbőrű állatok érzéklése lassan jut el az agyukig. Másodpercek múltán észlelik csak, hogy parázsba ültek. Mire felüvöltöttek, már megperzselődött a farkuk.
Az akasztásokra, amelyekre S. 1989 áprilisában utalt, 1956 és 1960 között került sor."
Eörsi István S. íróról szóló 1990-es sorai S. exállamfő szombati aszófői beszédéről jutottak az eszünkbe. A volt köztársasági elnök, mint azt tőle magától tudjuk, ritkán és akkor is csak fontos kérdésekben nyilatkozik meg. Az Orbán-kormány harmadik évének elején egyebek mellett az alábbiakat közölte megrendülten falunapi megnyitójának hallgatóságával: 1. "Az előzetes feliratkozás nemrég felmerült ötletéről pedig tudni kell, hogy az az alaptörvénybe és az emberi jogok európai egyezményébe ütközik." 2. "Az utóbbi két évben az alkotmányos kultúra a törvényhozásban és a kormányzásban odaveszett. A kétharmados többség nem ismer korlátot maga fölött, nincs, amit meg ne tenne. (...) a kormánytöbbség előtt nincs akadály, maga az alkotmány sem az." 3. "A politikai és gazdasági hatalom bebetonozásán és központosításán túl legfeljebb pillanatnyi, taktikai célok ismerhetők fel."
Sólyom László kormány- és rendszerkritikus mondatainak nagy a visszhangja: ez érthető, hiszen nem pusztán egy jobboldalról indult közéleti személyiség, hanem a jobboldal mindenkori legerősebb pártjával (1994-ig az MDF-fel, utána a Fidesszel) felettébb megengedő volt közjogi méltóság bírálta az Orbán-rezsimet. (Alkotmánybírói működését is befolyásoló politikai elfogultságairól lásd: Az alkotó ember, Magyar Narancs, 2005. június 2.) Az sem baj, hogy erre csak 2012 augusztusában került sor, hiszen ezúttal nem a mikor, hanem a ki mondta a lényeg - lelkesednek bal- és jobboldalon egyaránt.
Szerkesztőségi felszólamlásunk idején megérkezett a hidegfront, mindenki találhat egy hűvös zugot, ahol eltöprenghet Sólyom megnyilvánulásán. A szöveg egésze ugyanis szerfölött óvatos: például a tudósításokban agyonidézett (már rég közhelyszámba menő) kormánybírálat tágabb kontextusa messze nem oly barátságtalan Orbánékkal, mint azt a kiragadott citátumok sugallják. Hiszen végre nemzeti kormányunk van - ergo az előző nyilván nem volt az - ("Milyen nagy ígéret és megkönnyebbülés volt nagyon sokaknak, hogy magyarságuk és a magyar nemzet egységének megvallását immár nem fogja kísérni sem hivatalos elzárkózás, sem kiszolgálóinak gúnyos mosolya."), amelynek a céljai helyesek, csak hát a megvalósítási mód, nos, ott tényleg vannak komoly problémák. ("Azonban a célokat, amelyekben egyetértés volna, a deklarált jó szándékot a megvalósítás módja, az alkalmazott eszközök lerontják." "Ha tehát mérleget csinálunk, értékelni kell, hogy a kormánytöbbség hozzányúlt megalvadt struktúrákhoz, rosszul működő rendszerekhez. De biztos, hogy az eddig felmutatható eredményekhez képest túl sok a felesleges és indokolatlan költség, köztük nehezen és csak lassan helyreállítható emberi és nemzetgazdasági károk." És így tovább, és így tovább.)
Annak, hogy Sólyom László most emeli föl a szavát Orbánék antidemokratikus húzásai miatt, semmi köze a "megfontoltság"-hoz. Sólyom köztársasági elnökként elkötelezte magát a Fidesz mellett, a leglátványosabban 2010-es újévi beszédében, amikor nyíltan a Fidesz támogatására szólította fel a választások előtt álló lakosságot. Pedig a 2010 előtti Orbán-féle Fidesz pontosan annak az ígéretét hordozta, amivé kormányra kerülése után vált. Ezt három vagy négy éve is pontosan lehetett látni - és nemcsak e lap megannyi korabeli elemzése vagy Debreczeni József agyonalázott víziója a példa rá, hanem mondjuk Bod Péter Ákos vagy Mellár Tamás időben (bár az előbbieknél enyhébb stílben) megfogalmazott gazdaságpolitikai tárgyú figyelmeztetései is. Akkor Sólyom minderre süket volt - és azt, hogy azóta az élet, valamint 2010-es nagy csalódása líblingjeiben (akik nem hosszabbították meg a munkaszerződését) idővel beláttatott vele ezt-azt, csak nem kéne államférfiúi éleslátással és valamiféle kozmikus erkölcsi szilárdsággal magyarázni.
Főleg, hogy miközben a kormánykritikánál is kíméletlenebbül (bár kevesebb mondatban) elparentálja az ellenzéket, sőt magát a pártpolitizálást is mint olyat, ajánlani mást, mint a helyi szintű fékek és ellensúlyok kiépítését, nem tud. Ami ráadásul ebben a formában nem más, mint szépelgő frázisokban megfogalmazott nettó önellentmondás: hiszen parlamentáris köztársaságot akarni és ugyanazon levegővétellel egyenlőségjelet tenni a pártok szabad versengéséből (is) következő megannyi anomália és a demokratikus pártpolitizálás közé, majd hűvös undorral az egészet elutasítani, egész egyszerűen nem lehet. Sólyomot sohasem tartottuk zavaros fejű embernek (márpedig hasonló képtelenségeket ők hajtogatnak). Aszófői eklektikus beszéde, amelyben mindenki megkapta azt, amit elvárt (például a januári békemenetet nagyon megértette, ám egyúttal óvott az összeesküvés-elméletek gyártásától), nem is erről árulkodik. Hanem egy olyan ember tanácstalanságáról, akinek zavarát az önmagáról alkotott (vágy)kép és a múltbéli ténykedése közötti áthidalhatatlan ellentét táplálja.
