Még az is kiderült az elmúlt hetekben, hogy egy bizonyos számítási mód szerint a kormányerők már most túlléphették a kampányköltés törvényben meghatározott felső limitjét. Ez a számítási mód - amit legutóbb a Transparency International alkalmazott, előtte pedig lapunk jelentetett meg hasonló metodikával kalkuláló közleményt - a kormánypártokat támogató kampány kiadásaihoz számolja például a CÖF bohócos plakátjait, illetve azok listaáron számított díját is, valamint a kormány önpropagandáját. E szerint a Fidesz, a kormány és a CÖF kombinált ütőereje már most valahol a kétmilliárdos magasságban jár, miközben a kormányzó pártszövetség által a választási hadjáratra felhasználható teljes összeg ennek a fele. A CÖF-ös driblizés ugyanakkor - szemben a kormány meg a Fidesz reklámjainak összecsúsztatásával - akár perfektül törvényes is lehet, elvégre a CÖF reklámjai nem hasonlítanak a Fidesz-kampányra, nem is kampányidőszakban, hanem még az előtt árasztották el a köztereket, és egyáltalán: legfeljebb az Állami Számvevőszék találhatna rajta fogást (ők már vissza is szóltak a TI-nek, hogy coki), netán az ügyészség - majd, a választás után. (A Kúria fent emlegetett ítéletének indoklása szolgáltathatna is erre ösztökélő jogértelmezést - de hát majd pont az ügyészség fog púposkodni. Addig ne vegyünk levegőt.)
A kérdés viszont fel van merülve. Még ha a Kúria ítélete a kampány egy elhanyagolható mozzanatát érinti is: ezt a választási csalást nem lehet helyreütni. És ha a CÖF-plakátok ügyéből nem is lesz hivatalos eljárás, és ennélfogva nem lesz elmarasztaló ítélet sem; és még ha lenne is, senki, beleértve az összes ilyen ügyben eddig tisztességes ítéleteket hozó Kúriát is, nem fog ezen szomorú esetek miatt - a kampányszabályok megsértése, vagy tágabb értelemben: a politikai verseny esélyegyenlőségének nyilvánvaló megsértése miatt - új választást elrendelni, akkor is: a kérdés fel van merülve.
Vajon mi lett volna a választás végeredménye, ha tisztességes kampány zajlik? És akkor a közmédia brutális elfogultságáról, vagy a zombipártok dicstelen, ám a Fidesz számára szerfölött hasznos szerepéről egy szót sem szóltunk.
Erre a kérdésre filozófiai értelemben nem adható válasz, több hónap CÖF-plakátjait vagy a Tv2-n már lefutott hirdetéseket, vagy a közmédia pár évnyi politikai műsorait nem lehet meg nem történtté tenni. Lehet, hogy a makulátlan, vagy ha nem is makulátlan, mert olyan nincs, csak a mesében, de a választás és a választás előtti választói tájékozódás szabadságát legalább többé-kevésbé megőrző, és a meggyőzés eszközeihez többé-kevésbé egyenlő esélyt biztosító választási kampány után is a Fidesz és Orbán nyerne. De lehet, hogy nem. És ez a lehet, hogy nem, illetőleg ennek április 6. után a múlt idejű feltételes módban megfogalmazott változata ("ha a kampány tisztességes lett volna, nem nyert volna Orbán") elég lesz ahhoz, hogy Magyarország következő kormányzati ciklusának demokratikus legitimációját aláássa. A jogi értelemben bizonyított és a bizonyítatlan, de nyilvánvaló, köztudott, és már megtörtént törvénysértések a Fidesz bármilyen nagyarányú győzelmét légiesíteni bírják. Úgy hisszük, nem csak az ellenzékkel szimpatizáló, vagy az ellenzékben sem bízó, de a Fideszt elkívánó választói tömegek - összesen több millió polgártársunk - szemében. Orbán esetleges győzelmét maguk a Fidesz-szavazók is diszkontálni fogják; ha soha nem is ismerik be, tudni fogják, hogy valamennyi szavazattöbblethez nem demokratikus úton, a politikai ellenfél tisztességtelen hátrányba hozásával jutott kedvenc pártjuk. (Legfeljebb rendjén valónak találják majd ezt a gyakorlatot: a komcsiknak nem is jár tisztességes politikai bánásmód, és különben is, Magyarország természetes állapota az, hogy a miniszterelnöke Orbán Viktor; mindörökké, ámen.)
Mindez még súlyosabb helyzethez vezet akkor, ha a Fidesz kis szavazatkülönbséggel nyer; netán úgy tesz szert abszolút vagy relatív mandátumtöbbségre az új Országgyűlésben, hogy a szavazatok számát, azaz az egyéni jelöltekre és a listákra leadott összes szavazatot tekintve alulmarad. Ekkor nemcsak a választási kampány eltorzítása hullik majd vissza Orbán - és mindannyiunk - fejére, hanem magának a választási rendszernek a manipulálása is: az egyéni mandátumok túlsúlyának bevezetése és a választókerületek határainak újrarajzolása, vagy az egyéni körzetekben a győztesre leadott szavazatok egy részének (a győzelemhez már nem szükséges szavazatok) töredékszavazatkénti hozzászámítása a listás szavazatokhoz; vagy a külországi egyes és kettős állampolgárságú szavazók diszkriminációja.
Mindemiatt a rendszerváltás utáni magyar demokrácia 2014. április 6-án eddig ismeretlen vizekre hajózik ki. A 2010 és 2014 közötti Fidesz-kétharmad legitimitását, azt, hogy Orbán pártja törvényes és tisztességes módon kapott felhatalmazást az alkotmányozó többségre, senki nem vonta kétségbe. Senki nem vonta kétségbe egyetlen választás tisztaságát és tisztességét sem 1990 óta. Ez a kiszámíthatóság, a képviseleti demokrácia alapintézményének sértetlenségébe vetett hit most a szemünk láttára párolog el; és a romlás, a közbizalom elenyészése nemcsak a választás intézményét sújtja majd, hanem kisugárzik minden közhatalmat gyakorló szervre. Nincs az elmúlt négy év jogállamot romboló húzásai közt sem ehhez foghatóan veszélyes játék. És persze: a választás végeredménye, vagy még inkább a kormányerőkre és az ellenzékre leadott szavazatok száma és aránya fog dönteni arról, hogy a csalás milyen súllyal esik majd latba, s hogy az új kormány legitimitásán mekkora lék keletkezik. A Fidesz sima mandátum-, de még a kétharmados többsége sem lesz makulátlan; a relatív többség még megalapozottabb kételyeket ébreszt majd. De így vagy úgy: az ellenzék előtt április 6-án új pálya nyílik. A választási bojkott mellett számos érv lett volna felhozható az elmúlt két évben: és ezek helyességét annak fényében tudjuk majd legalább utólag megítélni, hogy ezen az új pályán hogyan mozognak majd. Hogyan tudják azt a tényt, hogy az Orbán-rezsim csalt a választáson, az Orbán-rezsim koporsószögévé változtatni.
