Leleplező erejű felvételek a romlottságról, a gőgről, a határtalan ostobaságról. Gondoljunk arra a képre, ahol kvaterkázni látjuk a Quaestor-panamistát és a katolikus főpapot, vagy arra, ahol Orbán két piti gengszternek látszó főembere, Habony Árpád és Andrew G. Vajna menekülnek, záróvonalon, zsákutcán át egy fekete kisbuszban. Vagy idézzük fel az Ausztriából kölcsönzött, 214 utast befogadó – Wiener Sängerknaben nevű – óriásgépről készített impozáns felvételt. E repülőgép arra kell Orbánnak, hogy kényelmesen elférjen a Kazahsztánba tartó 100 főnyi kísérete (a fedélzeten a gázszerelőjével, s annak b. nejével). Sorolhatnánk reggelig – de beszéljünk inkább arról, ami hétfőn járta be a világhálót, s jóval ijesztőbb, szomorúbb bármelyik említettnél. A nyelvüket kitörve szavalni igyekvő mórahalmi óvodások produkcióját megörökítő felvételről. Amikor az ünneplőbe öltöztetett kicsik arról szavalnak az őket vigyorogva hallgató helyettes államtitkárnak (Baltay Tímea) és polgármesternek (Nógrádi Zoltán), s minden tisztelt megjelentnek, hogy „A kormányablak munkája biztosan nem semmi (…) egy nagyon fontos dolog, Szükség lesz rá addig, amíg a föld forog.” A további részletektől megkímélnénk mindenkit, de már úgyis késő.
A vers, mert az, vers, Kovács Katalin verse – egy pályázatra írta –, szóval ez a vers arról szól, hogy már ovisként nagyon hálásnak kell lennünk az államnak, hogy leveszi szüleink válláról a sok terhet, s megengedi, hogy a világhálón is intézhessék egynémely ügyes-bajos dolgukat. A komcsiban legalább Váci Mihály verseit kellett ünneplős gyerekeknek szavalniuk – micsoda különbség, úgy erkölcsileg, mint irodalmilag.
A polgármester persze nem érti, hogy mi a baj, s politikai lejárató kampányról beszél. De mit is tehetne? Kacsingasson és mutogasson fölfelé? Nem meri. Pedig akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, csak ez a magyarázat. S édes mindegy, hogy ez a feljebb, ahova mutogatnia kéne, az az ő fejében van-e vagy tényleg ott száll a feje felett Kazahsztánba a kölcsönrepülőn. Már leírni is kínos, hogy mit kapnak ezek a gyerekek útravalónak legfogékonyabb életkorukban, amikor még minden okés, amit a felnőttek mondanak. A szervilizmust, a hajbókolást, a hála áhítatos arccal elrebeghető szavait, mint a világ legtermészetesebb és legszükségesebb dolgait. Iránymutatást a Nemzeti Együttműködés Rendszerében tanúsított helyes magatartásról. Kovács Katalin valami pályázatra írott s ott elfogadott szánalmas bökverse pont ugyanaz a gesztus, mint ami a tömbbizalmit arra kötelezi, hogy kitűzze a lépcsőházba a rezsicsökkentés mindig friss adatait: most ennyi – zömmel kitalált – forintocskáért tanácsos nagyon hálásnak lenned a kormánynak.
Igen, tudjuk jól, hogy Baltay, Nógrádi, Kovács Katalin és a többi hozzájuk hasonló számára ez valóban természetes létforma, amire még mentségeket is találhatnak – élni kell, ha más állna itt, még rosszabb lenne, általában ilyeneket. Nem túl sokat érőeket, de valahogy értelmezhetőket. De most ezek az emberek a gyermekeikre, a szomszéd, a beosztott, a rokonok gyermekeire sem voltak tekintettel. De hát pont ez is a NER célja! Hogy senki ne tudjon, és ne is akarjon megvédeni senkit. Lökd oda a gyerekedet is.
