2017-ben például még „csak” 1,1 fokkal volt melegebb, mint az ipari forradalom kezdete előtt, ám a kutatók hosszan sorolják, mi mindent „köszönhetünk” eddig a klímaváltozásnak (ami többnyire melegedést jelent). Mindenekelőtt a globális vízkörzés zavarait, az aszályos időszakok gyakoribb és mind kiterjedtebb megjelenését, amihez társulnak a forró, száraz környezetben kipattanó bozót- és erdőtüzek. És az aszály csak az egyik oldala a víz körüli mizériáknak: amikor érkezik a csapadék, akkor sokszor kezelhetetlen mennyiségben, özönvízszerűen jön, amit az aszályban kiszáradt, kiégett növényzet nem is tud megfogni; ennek következményei a villámárvizek. A klímaváltozás a szélsőségek gyakoribbá válásában is tetten érhető; például abban, hogy a klímaváltozástól függetlenül is létező, emberi léptékkel mérve amúgy is extrém légköri jelenségek válnak még extrémebbé és – hatásukat tekintve – kezelhetetlenné. Hogy mást ne mondjunk, az Egyesült Államok lakosai az utóbbi bő egy évben már kétszer szembesültek a sosem látott csapadékmennyiséggel mindent eláztató hurrikánnal. Ehhez képest sokkal absztraktabb, és a politikai döntéshozók számára nehezebben felfogható a gleccserek, a sarki jégsapkák, – úgy is, mint befagyott édesvízkészletek – vissza nem fordítható leolvadása, no meg a tengervíz szintjének emelkedése, mert ugye, ki nem szarja le azt az átlagosan vett 10 centiméternyi pluszt, ami az évszázad végére kinéz.
Az IPCC-jelentésben a riasztó következmények további sokasodásával, a helyzet drámai romlásával számolnak akkor is, ha a hőmérsékletemelkedés eléri a 1,5 fokot – amit nagy valószínűséggel már 2030-ra, de legkésőbb 2050-re abszolvál az emberiség. És hogy ne legyen ebből hamarosan 2 fok (ami látszatra csak fél foknyi különbség, de hatásaiban e differencia drámainak nevezhető), ahhoz radikális változtatásokra van szükség az állami energiapolitikákban, a gazdaságpolitikában, és sok-sok milliárd fogyasztó szemléletét alapjaiban kellene átalakítani.
A világ vezetői három éve Párizsban aláírtak egy klímaegyezményt, amelyben kötelezettséget vállaltak, hogy a melegedési szintet lehetőségeik szerint 2 fok alatt tartják, minél közelebb a 1,5 fokhoz. Ez már akkor is igen optimista vállalásnak tűnt, és nem is csak azért, mert feltételezte, hogy az üvegházhatású gázok rekord magas koncentrációja még nem indított el visszafordíthatatlan folyamatokat. Az egyezmény betartásához nemzetközileg is koordinált cselekvésre, államokra lebontott komoly intézkedésekre lenne szükség. A mostani jelentés készítői figyelmeztetik a világ vezetőit: hasztalanul telt el azóta három év, és ha tartani akarják magukat adott szavukhoz, akkor a következő évtizedben évente a világ teljes GDP-jének 2,5 százalékát kellene arra fordítani, hogy a gazdaságot és a háztartásokat is átállítsuk előbb alacsonyabb, majd csaknem nulla szénfelhasználásra. A többi fosszilis energiahordozó mellett a továbbiakban a szénféléket is el kéne felednünk – miközben még az ökológiai gondolkodásban élenjáró Németországban is simán kiirtanának egy komplett erdőt, hogy a tulajdonos kitermelhessen egy lignitmezőt.
A párizsi egyezmény óta drámaian romlott a nemzetközi környezet. Donald Trump amerikai elnök a klímaváltozást blöffnek, sőt egyenesen a kínaiak által hájpolt szélhámosságnak tartja. Trunp elméletétől ugyan mindenkinek égnek áll a haja, de az Egyesült Államoktól reálisan legfeljebb egy következő elnöki ciklusban várhatunk ésszerűbb klímapolitikát. A vezető szén-dioxid-kibocsátó Kína is csak szavakban, meg az emissziós statisztikák hamisításában jár a világ előtt.
Magyarországot pedig jószerivel említeni sem érdemes; miközben a hazai klímakutatók szerint hazánk a világátlagnál jobban melegedő régiókhoz tartozik – a következő évtizedekben rossz esetben akár több fokot is emelkedhet a hőmérséklet (holott már az utóbbi évtizedekben is alaposan megnőtt a nyári hőségnapok száma) –, az ország jelenlegi vezetőit mindez cseppet sem izgatja. A klímaváltozás témáját leosztották Áder államfőnek, akinek erről annyi bírt az eszébe jutni, hogy a növekvő forróság elől majd hozzánk menekülnek a szerecsenek. A vízkészletek megóvása, a mezőgazdaság felkészítése, az energiatermelés megújulókra való átállítása, az ipar kizöldítése, az urbanizációs elképzelések klímarealitásokhoz igazítása mind-mind gondosan kidolgozott stratégiát igényelne. Ám ettől az egyszerre szűklátókörű és kártékony rezsimtől ezt (ezt is) aligha várhatjuk.
