Eredetileg egy kalapemelésen gondolkodtunk Vona Gábor általános irányába. Egyrészt ugye azért, mert Vona arra vitte a pártját, amerre, nem részletezzük, hogy miért jobb egy a nácizmusból több-kevesebb sikerrel kigyógyulni igyekvő párt, mint az, amelyik meg sem próbál jó útra térni, mert hát jobb. Sőt, az április 8. előtt adott egy-két nagyobb interjújában Vona tök komolyan olyanokat mondott, hogy akkoriban rosszul gondolta, meg hibázott, meg sajnálja az egész akkori történetüket, és főként azt, hogy a Fidesznek ők adtak valódi programot. Ilyet se sűrűn hallottunk bárkitől az elmúlt pár száz évben. Sőt, még a lemondás is rokonszenvesnek tűnt, azzal együtt, hogy persze, mi a francot tehetett volna mást; és hogy már a bejelentését sem egészen lehetett érteni, hogy tényleg megy-e, vagy úgy megy-e, mint aki jön.
De aztán jobban belegondoltunk: Vona Gábor politikai teljesítményét célszerű először is annak fényében értékelni, hogy a legfontosabb ponton elbaszta. Nem akarunk az ellenzéki pártok közti blame game-be, a kölcsönös hibáztatások végtelen körébe beleordibálni, de ha az LMP nem visszalépő jelöltjeit joggal lehet kárhoztatni a Fidesz kétharmada miatt, úgy a Jobbikot még jobban. Kevés volt, hogy a balra húzó körzetekben nem kampányoltak (ha igaz ez egyáltalán, a jóisten se tudja ezt ellenőrizni, pláne most már), kellett volna valami határozottabb nógatás is mondjuk pártelnöki szintről, hogy a jobbikos érzelmű honpolgár is szavazhat egyéniben a szocialista jelöltre, ha és amennyiben a haza érdeke úgy kívánja. (És persze fordítva: a legröhejesebben ezt Miskolc esetében láthatjuk, ahol az egyik körzetet a szocialista, a másikat a jobbikos csóka vesztette el úgy, hogy minimális kooperációval mindketten nyerhettek volna.) Még biztos tudnánk pár ilyen helyet mondani: és máris messze nincs a Fidesznek kétharmada, és nem takarja be a Fidesz majd’ az összes megyei jogú várost. És lenne még egy, ezzel lazán összefüggő kérdés is: amikor Vona Gábor azzal handabandázott, hogy a Jobbik a Fidesz váltópártja vidéken, vajon magát is becsapta, vagy csak másokat akart? Hiszen, mint kiderült, a Jobbik csak egy kicsivel erősebb „vidéken”, mint az MSZP, ami nem sok, és végképp nem elég semmire: az 1,3 millió egyéniben kapott szavazat mindösszesen egy darab nyertes választókerületet fialt a pártnak.
Merre indul innét Vona? Vajon az új állása – miszerint tanácsadó lesz a saját pártjánál – csak a végleges és teljes levonulás első lépése-e, vagy épp ellenkezőleg, a frakciót is ő fogja irányítani valójában, miközben a parlamenten kívül építi majd a még jobb, még nagyobb, még szebb Jobbikot? (És kinek a pénzén, ugye.) Április 8-án mindenesetre még nála volt bő egymillió kormányellenes szavazó – ez nem kevesebb, mint amennyit az előző két körben szerzett, és a legtöbb, amit ellenzéki párt összehordott. Ez mégiscsak valamiféle felelősség.
