A szerk.

Minden áldott nap

A szerk.

De tényleg, minden egyes napon, kivétel, szünet, hibázás, kihagyás nélkül, minden órában, minden percben, minden lélegzetvételükkel. A Magyarországot immár tíz esztendeje fogva tartó hatalom – nevezzük akár NER-nek, Fidesznek, Orbán-rezsimnek, ideiglenesen hazánkban állomásozó gonoszságnak – csinálhat bármit, azonközben egyre mindig van gondja, jelesül arra, hogy kitagadjon valakit.

Kitagadjon a magyarságból, kitagadjon az emberi nemből, a becsületből, a beoltandók sorából, a tevékenységüket szabadon gyakorlók közül, egyáltalán az említésre érdemesek listájáról. Valakit mindig porig kell alázni, nekik, a hivatalaiknak, a szócsöveiknek, a híveiknek, a rendszer legtetejétől a legeslegaljáig mindegyiküknek. Aki nem így tesz, vagy nem elég lelkesen tesz így, azt is kitagadják. S teszik ezt aljas indokból – nem is feltétlenül azért, mert az ilyesmit nem is lehet másmilyen indokból csinálni, hanem inkább azért, hogy tudatosan ízekre szaggassák ezt a társadalmat.

Az elmúlt napokban két penetráns példájával is találkoztunk ennek a gyakorlatnak. Először egy húszéves diák rovására, másodszor pedig úgy en général került terítékre a női nem, hisz félreértés ne essék, amikor a nemzetközi nőnapon Varga Judit azt mondja, hogy ő csak a valódi nőket köszönti, azokat, akik mernek valódi nők lenni, akkor minden nőbe beletörli a koszos cipőjét, azokba is, akiket ő úgymond valódinak tart. Feltehetően azokra a nőkre gondolhatott valódiak alatt, akik a nyaralójukra vesznek fel lakhatási támogatást, vagy akik filléres önrész mellett húznak százmilliós bankhiteleket, ne adj’ isten, akik elválnak épp. Aki pedig nem ilyen, hanem a világban szerinte szédelgő százféle nem rangrejtett képviselőjeként, egy álnő vagy műnő képében szívja el a levegőt nálánál érdemesebbek elől, nos, azt e nyelvezetnél maradva, köszöntse fel az, akinek történetesen tényleg két anyja van – már ha meri. Mert itt csak az a nő, csak az érdemel évente egyszer pár jó szót, akiről mi úgy tartjuk, hogy kiérdemelte. (És hogy kik ezek, az sem titok, az ő definíciójukat nemrégiben a rezsim másik minisztere, Novák Katalin tette közzé egy emlékezetes kis rajzfilmen: akik nem pampognak, ha ugyanazért a munkáért kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és meleg pörkölttel meg hideg sörrel várják haza az urukat, illetve sokgyermekes anyaként csak a családjuknak élnek.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.