A szerk.

Minden hazugságuk

A szerk.

Van egy furcsa alakulata a magyar parlamentnek, egy csoport képviselő, akik valamiért pártnak nevezik magukat, de legalább 20 éve nem szavazott rájuk gyakorlatilag a kutya sem; amikor utoljára megmérettették magukat (annak is 18 éve), az egy százalékot sem érték el, de még a felet se.

Jó ideje az a politikai küldetésük, hogy a Fidesz számára szolgáljanak valamiféle mélyen keresztényi fügefalevélként, hogy lám, mi aztán milyen keresztények és polgáriak vagyunk, mert itt van velünk a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP), a magyar katolikus párt.

Nos, most e különös alakulat egyik legfőbb reprezentánsa, parlamenti frakcióvezetője, Harrach Péter beszélt a sajtónak (gondola.hu) egyháza legmagasabb méltóságáról, a római pápáról. Elmondta, hogy ki is ez az alak, s mi a baj vele.

A megszólalás kiindulópontja természetesen a menekültválság volt, miért mondanak mást az ügyben a magyar katolikusok képviselői, mint a pápa. Mi másról is beszélhetett volna, hiszen Magyarországon múlt szombat óta hivatalosan is választási kampány van, a kormány által erővel kiíratott menekültellenes népszavazás kampánya. A referendum látszólag azt hivatott eldönteni, hogy Magyarország befogadjon-e menekülteket vagy sem. Valójában Orbán Viktor hatalmának feltételezett meghosszabbítását célozza. Harrach Péter megszólalását mégsem lehet annyival elintézni, hogy e szituációnak megfelelő beszéd afféle kampányszöveg lenne, jóval több annál, hisz lelepleződik benne a Nemzeti Együttműködés Rendszerének teljes felépítménye.

Harrach azt mondja, hogy Magyarország az ígéret földje, ide azért „özönlenek a migránsok”, hogy átvegyék a hatalmat, létrehozzák itt a saját államukat, s minket pedig nyomjanak el a fenébe, mert a „többségük hódító ideológiát követ, a toleranciát nem ismeri, ezért alig-alig integrálható, nem is akarja megtartani a befogadó ország törvényeit és életformáját. Párhuzamos társadalmak alakulnak ki, a beilleszkedési nehézségek frusztrációt szülnek, ami könnyen radikalizálhatóvá teszi őket” – kell-e mondani, hogy kik radikalizálják majd őket?

S ha a pápa éppenséggel mást mond minderről, annak nincs jelentősége, mert a pápa egy senki, egy jezsuita és még csak nem is európai, vagyis tökéletesen inkompetens. „A pápa menekültügyről vallott gondolatai nem képezik a hivatalos egyházi tanítás részét, vagyis nem jelentenek a hívő katolikusok számára lelkiismeretben kötelező azonosulást. Az intézménybe vetett bizalmukat sem ingatja ez meg, viszont joggal bántja őket a kívülről jövő durva minősítés. Ő ugyanis elsősorban spirituális és nem politikai vezető (…) A szenvedő emberrel való erős azonosulás kétségtelenül elnyomja benne a másik, számunkra elsődleges felelősséget, a mig­ráns­áradat elleni védekezést. Természetesen ennek mi sem tudunk örülni.”

S mindez attól jön a pápának, mert „Dél-Amerikában élte hosszú papi életét. Ott a nagy társadalmi különbségek és nyomor miatt minden tisztességes lelkipásztor a kisemmizettek oldalán áll. Másrészt jezsuita, annak a rendnek a tagja, amelyik feladatának ma nem a küzdelmet, hanem a párbeszédet, az együttműködést tartja”.

Bezzeg mi, akik nem ismerjük hírből sem a nagy társadalmi különbségeket, de született küzdők vagyunk, máshogy látjuk a betolakodó hordákat.

Magyarországra továbbra sem akar senki sem jönni, érthető okokból. Mi pedig nem akarjuk a pápát megvédeni Harrachtól, mert ezek a kijelentések csupán egy dologról árulkodnak, arról tudniillik, hogy Harrach Péter nagyon fél Orbán Viktortól, nagyon félti jelenlegi pozícióját s a vele járó javakat. Mert ugyan mi mást félthetne tőle?

S ebbéli félelmében arra is fenntartások nélkül hajlandó, hogy elárulja hitét és megcsúfolja az igazságot. S közben a lelkiismeretre hivatkozzék álszent módon. S ez az idézett kijelentésekkel az igazi probléma, nem pedig az, hogy elhallatszanak-e a pápáig – mert nyilván nem, s akkor sem lenne semmi, ha elhallatszanának. Mert ezek a kijelentések nekünk szólnak, s arról árulkodnak, mitől működik ma Magyarországon az állam, s hogyan a hatalom. Hazugságokra, árulásra építve és a legsötétebb félelmek felkorbácsolásával. Láttunk már ilyen hatalmakat.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.