A szerk.

Mit mondott Karácsony?

A szerk.

Mi is a baj Karácsony Gergely „kiszivárogtatott” szövegével?

Bajok éppenséggel vannak vele, legelsőbbül is az, hogy hogyan történhetett meg. Ha valaki korábban nem is, de a jelen önkormányzati választásokra készülve végre alaposan kiismerhette a Fidesznél használatos kampány­eszközök mibenlétét és minőségét. Rendőrségi vegzatúra, tettlegesség, lekapcsolt áram, kamujelöltek tömegei, rágalomhadjárat, lenullázott vidéki sajtó, a választási bizottságok minimum részrehajlónak tűnő intézkedései és sorolhatnánk oldalakon át, miből következően naivitás lenne a dolog oly szerfelett alávaló voltán sopánkodni. Már maga a kérdés, tudniillik, hogy „hogyan is történhetett meg”, legkönnyebben abban a kontextusban értelmezendő, hogy hogyan gyalogolhatott bele ebbe a kelepcébe Karácsony Gergely.

A néhány lappal beljebb olvasható interjújához Karácsony Gergely csatolta pártja, a Párbeszéd vonatkozó közleményét, mely szerint az egyik elnökségi ülésüket lehallgatták az ún. Fehér Házban (azaz a képviselői irodaházban). Nincs okunk kételkedni a Párbeszéd szavahihetőségében, de be kell látnunk, ők is csak találgatnak: hogyan történhetett meg mindez? A felvételt hallgatva előttünk inkább egy újság­írói interjú utáni beszélgetés során „véletlenül” bekapcsolva hagyott diktafon képe merült fel, mint valószínű lehetőség – de nyilván mi is csak találgatunk: hogyan történhetett ez meg?

Ha a Párbeszéd trafált bele a megfejtésbe, az igazán messze vezető történet, hiszen az utcáról aligha tud bárki is bemenni a parlamenti pártok sasfészkébe, hogy léccel-szöggel kieszkábálja a maga kis miniáner Watergate-jét. Ahhoz minimum a konkurencia Ehrlichmanjai és Haldemanjai kellenének, a maguk – e feladatra megfelelően alkalmas – titkosszolgálati hátterével, s innen már egy konkrét összeesküvési elméletben gázolnánk. Ha esetleg a mi intuíciónk működik jobban – függetlennek tűnő újságíró nyitva felejtett gépe, amely aztán önálló életre kél –, akkor Karácsony(ék) politikai profizmusának némely hiátusáról lehetne siránkozni, mely hiátusok akár szimpatikusak is lehetnek a hivatásos politikusokat eleve gyűlölők szemében; csak hát a politikában az efféle amatörizmus mérsékelten kifizetődő.

Ám a „hogyan történhetett meg” kérdése mellett legalább olyan fontos vagy tán fontosabb is, hogy ami történt, az valójában miről is szól. Mondott-e olyasmit Karácsony, ami fenekestül felforgatta az önkormányzati választásra készülő magyar szavazópolgárok ön- és világképét? Nem mondott.

Problematikus hely-e Zugló? Hogy a fenébe ne lenne, mindenhol évtizedes Fidesz–MSZP mutyik bukkannak felszínre, legendák övezik a parkolási rendszert éppúgy, mint mondjuk a nagyon fideszes Papcsák Ferenc valahai polgármesterkedéseit, s a többi, s a többi. Karácsonynak ebben a közegben gyakorlatilag egyedül kellett lehúznia egy ciklust, s hogy ez miképpen volt lehetséges, arról ez az újság is beszámolt.

Problematikus figura-e Tóth Csaba, Horváth Csaba, Tüttő Kata? Nos, azok. Azok már rég­óta. De azt is tudhatja mindenki, aki csak egy kicsit is odafigyel a magyar politikára, hogy az MSZP az utóbbi években ezer sebből vérző párt, s ez meg is látszik mindenkori eredményein is.

Ebből az ezer sebből az egyik Tóth Csaba, akinek a karrierjét minimum a 2003-ban esett – és később egészen altesti fordulatokban is bővelkedő – Fibisz-botrány (egy levegőre alapítottak Zuschlaggal vagy tíz fiatal baloldali tagszervezetet csak Vas megyében) óta lehet szerencsénk ismerni. S ebből az ezer sebből egy másik a fővárosi hivatalokért minduntalan és megingathatatlanul ingyenjegyekkel harcba induló Horváth Csaba is, és egy harmadik seb a tömeges V. kerületi ingatlanmutyik egyik szereplőjének egykori élettársa, Tüttő Kata is. Ki kisebb, ki nagyobb seb, de mind egy-egy az ezerből. Karácsony Gergely róluk beszélt, és semmi olyat nem mondott, amit nem kéne elhinni vagy ne tudtunk volna eddig, és ami megrengetné az országról alkotott összképet.

Az, hogy rosszkor mondta, rossz helyen, meglehet, nagy dolog, de egyáltalán nem baj, hogy kimondta ezeket. Szavaiból az tűnik ki, hogy ő maga személy szerint változtatni, javítani kíván ezeken az állapotokon – és engedjük meg, ebben lehetnek szövetségesei, még az MSZP-n belül is. A szavait követő lázas kármentési igyekezetből (fényképezkedés Tóth Csabával és hasonló, első látásra kínos nyalánkságok) pedig az derül ki, hogy minden eddigiekkel szemben most tényleg komolyan gondolják az érintettek az egységes kiállást a Fidesz ellen. Azok, akiket ebbe a karámba épp az egyébként minden bevett politikai és hatalmi eszköz híján lévő Karácsony, épp az ő „zsarolási potenciálja” terelt össze (melyről szintén a csalárd, aljas módon rögzített felvételen beszél). S ez az egy dolog, aminek ebben a mocsokban értelme van. Mert ez az egységes fellépés pillanatnyilag az egyetlen, amely alternatívát jelent a demokráciát, a gazdaságot, a jogot, az oktatást, az egészségügyet, végső soron az egész országot szisztematikusan és aljas szándékoktól vezérleve felszámoló Orbán-rendszerrel szemben.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.