A szerk.

A Balkán leárazása

A szerk.

Jelen vezércikkünk két részből áll, az elsőben Trócsányi László kiszekírozásáról fogunk lamentálni.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány volt igazságügyi miniszterét az Európai Parlament jogi ügyekért felelős bizottsága levelében nem javasolta a szomszédsági és bővítési biztos posztjára az Európai Bizottság beiktatásra váró elnökének, Ursula von der Leyennek. Bár formálisan a címzettnek nem lenne kötelező figyelembe venni ezt a nem-ajánlást, jobban teszi, ha mégis, tekintettel arra, hogy a Bizottságot novemberben az EP-nek is meg kell szavaznia, hogy hivatalba léphessen, így ha a végsőkig ragaszkodna Trócsányihoz, ezt a megszavazást is kockára tenné – de a dacolás szóba sem jött. Annál is inkább, mivel a magyar kormány – aki Lászlót a posztra Ursulának fölterjesztette – szinte ütemváltás nélkül lépett el eredeti jelöltje mellől. Orbán Viktor nemzeti-dacosan jelentette be, hogy az Európai Uniónak nincs joga és felhatalmazása új jelöltet követelnie, minthogy Trócsányi László mögött az egész nemzet sorakozik föl sűrű, sötét tekintetű, elszánt falanxban, majd kisvártatva megnevezte új jelöltjét, Várhelyi Olivért. Adjátok meg magatokat, különben nagyon megjárjátok: én adom meg magamat! Vagy mást!

Az exjelölt az EP-bizottság döntését jogos felháborodással fogadta, közleménye szerint a „nyilvánvaló igazságtalanság, az átláthatóság teljes hiánya, a Szerződések szellemének és az EP Eljárási Szabályzatának egyértelmű és szándékos megsértése, valamint a demokrácia alapvető elveinek és értékeinek be nem tartása azokra az időkre emlékeztet, amelyekről azt hittem, hogy többé már nem térnek vissza.” Lefordítjuk: a rohadék bolsiknak (a gyengébbek kedvéért: bolsevikiaknak) volt pofájuk néhány dátumot szemrevételezni és a tudatukba engedni, sőt, odáig mentek orcátlanságukban, hogy azokról megállapították: az egyik előbb volt, mint a másik! A bizottság ugyanis – levelének abból a részletéből kitűnően, amit a Politico portál tett közzé – feddőleg észrevételezte, hogy a biztosjelölt korábbi cége, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda akkor is szerződéses viszonyban állt a magyar kormánnyal, amikor Trócsányi volt az igazságügyi miniszter, és a cég nem okvetlenül volt Trócsányi „korábbi” cégének nevezhető. Ebből pedig azt szűrték le, hogy „a szomszédsági és bővítési biztos portfóliójának vonatkozásában fennáll az összeférhetetlenség lehetősége”. Az sem segíthette az EP-bizottság rokonszenvének felcsiholását, hogy a meghallgatás előtti írásos nyilatkozatában a jelölt erről elfelejtett beszámolni, talán mást értett „conflict of interest” alatt. Jegyezzük meg itt azt is, hogy e kellemetlen együttállás nem most derült ki, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda egyik állami szerződése (amely arról köttetett, hogy nevezettek képviselik a magyar kormányt egy, a Paks II. beruházás miatt az osztrák kormány által indított, az Európai Unió Bírósága előtt folyó perben), azóta nyilvános, hogy tavaly szeptemberben Jávor Benedek közzétette a blogján. Jávor Benedek politikai munkájának feltétlen elismerést érdemlő mivoltán kívül erről az is az eszünkbe jut, hogy az összeférhetetlenség lehetőségével, illetve annak nyilvánosságával – mint olyan tényezővel, amely már azelőtt kegyetlenül lekaszálja Trócsányi László biztosi működésének dús virágzatát, hogy a magoknak alkalmuk lenne megeredni – esetleg a Főkertész is tisztában lehetett; és persze erről is eszünkbe jut valami, de ezt a valamit csak később mondjuk el.

Most ugyanis, a legnagyobb tisztelettel adózva Trócsányi László mártíromsága és áldozata iránt, rátérünk jelen vezércikkünk második részére. Ez azt firtatja, hogy mi a jó édesanyja következik most. Az ugyanis lapzártánkkor még nem világos, hogy csak Trócsányi Lászlót parittyázták le a kommunizmus európai örökösei, avagy vele együtt a bővítési biztosi poszt is elúszott. (Hétfő esti, a finn miniszterelnökkel tartott tájékoztatóján a kormányfő sem adott erre értelmezhető választ.) S rögvest szögezzük le azt is, hogy valójában nem Trócsányi László személye itt a legnagyobb botrány. Hanem az, hogy az Orbán-kormány épp a szomszédsági és bővítési biztos posztjára kapott jelölési lehetőséget az Európai Bizottság leendő elnökétől, s az Ursula von der Leyen mögött álló, nálánál jóval nagyobb európai erőktől. Meglehet, az Európai Unió kiterjesztése a Balkán államaira nem a mai, de még csak nem is a holnapi nap gondja. Hisz ezek az államok, Szerbia, Koszovó, Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Törökország – és ide érthetjük Ukrajnát is – ha nem is egyforma, de elég nagy távolságra vannak az uniótól, illetve a demokratikus államberendezkedés, a jogállam, és a méltányos kapitalista piacgazdaság azon elveitől és gyakorlatától, melyek az unió államaira általában jellemzők. S ez a távolság hamari csatlakozásukat nemcsak lehetetlenné, de nemkívánatossá is teszi. Ezért aztán a bővítési biztos posztja nem oszt, nem szoroz, vigye Orbán, legalább megnyugszik. Ennek fényében az összjáték is csodálatosan megkoreografáltnak tűnik. Von der Leyen kap egy jelöltet Orbántól, akit visszautasíthat, Orbán pedig megkapja a bővítési biztosi posztot, még ha csak a második, adott esetben a valódi jelöltje ér is célba – szegény Trócsányit meg kárpótolja majd valamivel az élet. A kormányfő.

De álljunk már meg egy szóra itt. A fent sorolt országokban – és kivétel nélkül mindegyikben – az uniós csatlakozás, s mindazon értékek, melyekkel az uniós tagságot a kelet-európai elme társítani szokta, erős intellektuális, politikai és társadalmi támogatással bírnak. Egyszerűbben fogalmazva: nagyszerű, becsületes és bátor emberek akarják közelíteni hazájukat Európához, az Európa-ideához; ezen nemzetek legjobbjai. Küzdelmük – melyet leg­első sorban saját nemzetük legsötétebb, gyakran a vallás álcája mögé bújó, s gyakran Moszkva vagy épp Ankara felé tendáló nacionalizmusa ellen vívnak – nehéz, de nem reménytelen. Vajon mit üzen nekik az, ha épp Orbán leglojálisabb európai bürokratája lesz az, aki a kormányukon az európai normákat számon kéri? Ha Orbán bizalmasa lesz majd a korrupció elleni harc európai védnöke? Az unió vezetőinek e cinizmusa vérforraló – de rövidlátásuk, mellyel a balkáni kisállamok csatlakozását ad calendas graecas halasztják, s az önfeladás, mellyel a terepet épp Putyin leg­őszintébb európai barátjának engedik át, beláthatatlan kockázatot jelent Dél- és Kelet-Európa törékeny békéjére is.

Neked ajánljuk