A válaszadók fele elutasítja, hogy a határon túli magyarok (pontosabban a bejelentett magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok) szavazhassanak az általános országgyűlési választásokon – derül ki a Political Capital megrendelésére készített közvélemény-kutatásból. A tavalyi új állampolgársági törvény, illetve a választójogi törvénytervezet őszi nyilvánosságra kerülése óta ez az első olyan fölmérés, ami konkrét adatokat közöl a kérdésről. Az eddigi „érdektelenség” aligha véletlen: a 2004-es népszavazás előtt, alatt és után mesterségesen szított jobboldali hisztéria végül is eredményesnek bizonyult. A referendum „nemzetellenes” végeredménye miatt a magyar társadalom időről időre bűnbánatra lett fölszólítva, majd a kormányzásra készülő Fidesz egyértelműen elkötelezte magát a „történelmi igazságszolgáltatás” mellett; és miután meglett a parlamenti kétharmad, a témát közöny vette körül. A dolog el van döntve, nincs értelme tovább vitatkozni.
Pedig kellett volna, újra és újra felhozni azokat a politikai, jogi, gazdasági és közigazgatási – egyszóval racionális – érveket, amik a letelepedés nélküli állampolgárság, és a nyomában járó választójog megadása ellen szólnak. Nem csak azért, hogy világossá váljék: ésszerű indokot sem 2004-ben, sem azóta nem tud senki fölhozni ellenük – hisz’ nem is lehet. Hanem azért is, hogy végre nyilvánvaló legyen: az állampolgársági probléma magyarkérdéssé fölfúvása mögött a szimpla aktuálpolitikai megfontolásokon, a nacionalista giccsen kívül semmi, de semmi nincs. Már a kiindulópontjuk is hazugság volt: hiszen a jogokat és kötelezettségeket, az állam és polgárai közötti viszonyt jogszabályokban rögzítő rendszert – ezt a pontosan körülhatárolható, definiálható kapcsolatot – csak a józan ész megerőszakolásával lehetett (és lehet) egy az egyben azonosítani azzal a bonyolult és alig megfogható kapcsolattal, ami az egyén és a nemzet közt lehetséges. A polgári világrend ésszerű szabályait felülírta a nacionalista hőzöngés, a vér szava: hivatásos magyarjaink a határon túliak állampolgárságáról szavaltak, és közben a társadalmat azzal terrorizálták, hogy aki nem így gondolkodik, az a határon túliaktól a nemzethez tartozást tagadja meg. Más érve azóta sincs a szájmagyaroknak.
De azért is hiba volt hallgatni, mert a 2004-es nem-párti politikai kampány ugyancsak kerülte a racionális érveket, s a kenyérféltésre apellált. Márpedig a szociális demagógia biztos recept a sikerre: bejött akkor az MSZP-nek, és utóbb, más ügyekben, bejött a Fidesznek is.
A fölmérés mostani eredménye azért figyelemre méltó, mert ilyesfajta kampányról ezúttal szó nincs: a magyarországiak a határon túliaktól nem a nyugdíjrendszer biztonságát vagy a munkahelyüket féltik, hanem a választások tisztaságát. Az MSZP és a Jobbik szavazói a legjobban, a Fidesz szavazói a legkevésbé. Hogy az összes megkérdezett fele miért utasítja el a választójog megadását, arra egyelőre csak tippelni lehet. Talán azért, mert az arcátlanul Fidesz-kompatibilisre sikeredett választójogi törvénytervezet (ami rögzíti a választás lehetőségét a határon túliaknak is) demokráciadeficitje elsőre is világos mindenkinek. Ellentétben mondjuk az Alkotmánybíróság meg a független igazságszolgáltatás fölszámolásával vagy a közmédia propaganda-eszközzé silányításával, amiknek a rémisztő következményei lassabban – igaz, annál biztosabban – válnak szélesebb körben érthetővé. És azt se zárjuk ki, hogy egyre többen tesznek föl evidens kérdéseket. Például azt, hogy a határon túli szavazatokért miként fognak kampányolni? Autonómiát ígérnek majd magyarországi politikusok más ország állampolgárainak? Vagy egyenesen Nagy-Magyarországot? (Hiszen a kampánytétet a siker érdekében mindig emelni kell – a hajdan ötös, hatos metrót, meg 14. és 15. havi nyugdíjat ígérő Fidesz erről aztán igazán sokat tudhat.)
És ha a határon túl nemcsak pártlistára, hanem egyéni jelöltre is szavazni lehet (mint azt Kövér László jogi dr. javasolja), akkor azt hogyan is kell elképzelni? Kolozsvár vagy Nyitra Orbán-, Vona- meg Mesterházy-plakátokkal, valamint a magyarországi parlamentbe igyekvő romániai vagy szlovákiai helyi jelölt szórólapjaival lesz tele? E lázálom megvalósulása nem destabilizálná pillanatok alatt a régiót? És a geopolitikai bizonytalanság első jelére nem lépne azonnal a művelt világ, ami Magyarország elszigeteléséhez és tragikus leszakadásához vezetne igen gyorsan?
E logikus, egyszersmind zavarba ejtőn egyszerű fölvetések végig nem gondolásának két oka lehet:
1.) az Orbán & Co. oly végzetesen meghülyült, hogy képtelenek mérlegelni tetteik súlyát;
2.) nagyon is tisztában vannak tetteik lehetséges és drámai következményeivel, de sodorja őket rossz politikájuk tehetetlenségi nyomatéka. És azt sem látják, hogy még mindig nem késő kiszállni.
