Nem Habony elterelő trükkje, Orbán Viktor műve az idegenek elleni gyűlöletkeltés

  • narancs.hu
  • 2015. június 11.

A szerk.

Azt a gumicsontot rágja a magyar, amit Habony kiplakátolt neki – ez is egy megfejtése a gyűlöletkampánynak. Csak hamis. E heti lapszámunk szerkesztőségi cikkében megírjuk miért az.

A plakátragasztó dühe

Gubbaszt valahol egy sötét sarokban Orbán Viktor és elégedetten dörzsöli a kezét, minden úgy van, ahogy én akarom! Körülötte örömtáncot jár Finkelstein és Habony, a két híres értelmi szerző. Attól zeng a ház, amit bedobtunk, de nem csak a ház, az egész Európa is, mi meg a takarásban szabadon mozgunk, azt csinálunk, amit akarunk, míg odakint a kutyák marakodnak az odalökött gumicsonton. A halálbüntetés sem volt piskóta, arra is ráugrott az egész Európa, de ez plakátháború az igazi, csakis arról szólnak a hírek, védik és ragasztják, letépik és átírják, kijön a rendőr, bevisz a rendőr, Magyarország a plakátért él-hal, ahelyett, hogy meglátná a lényeget. Ahelyett, hogy a kezünket figyelné…

false

Kétségkívül létezik ilyen olvasata is a kormány plakátkampányának – de ez a hamis olvasat. Ez a Fidesz narratívája, amit persze nem csak a közvetlenül a párthoz kapcsolható véleményformáló erők sulykolnak, ez jön mandinerből is, magukat függetlennek mondó orgánumok és orákulumok szajkózzák. Hacsak nem azért, mert olyan jól hangzik vagy tényleg, a jóisten tudja, miért, hiszen a képlet elég egyszerű, s egészen más eredményt ad ki.

Szó sincs itt ugyanis semmiféle szemfényvesztésről, a Magyarországon folyó plakátháború éppenséggel a lényegről szól: milyenek vagyunk, s milyenek akarunk lenni. Nem arról, hogy milyen trükkös fiúk Habony és Finkelstein, hanem arról, hogy milyen ember Orbán Viktor…

 

A cikk teljes terjedelmében a ma megjelent nyomtatott kiadásunkban érhető el.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)