A plakátragasztó dühe
Gubbaszt valahol egy sötét sarokban Orbán Viktor és elégedetten dörzsöli a kezét, minden úgy van, ahogy én akarom! Körülötte örömtáncot jár Finkelstein és Habony, a két híres értelmi szerző. Attól zeng a ház, amit bedobtunk, de nem csak a ház, az egész Európa is, mi meg a takarásban szabadon mozgunk, azt csinálunk, amit akarunk, míg odakint a kutyák marakodnak az odalökött gumicsonton. A halálbüntetés sem volt piskóta, arra is ráugrott az egész Európa, de ez plakátháború az igazi, csakis arról szólnak a hírek, védik és ragasztják, letépik és átírják, kijön a rendőr, bevisz a rendőr, Magyarország a plakátért él-hal, ahelyett, hogy meglátná a lényeget. Ahelyett, hogy a kezünket figyelné…
| ||
Kétségkívül létezik ilyen olvasata is a kormány plakátkampányának – de ez a hamis olvasat. Ez a Fidesz narratívája, amit persze nem csak a közvetlenül a párthoz kapcsolható véleményformáló erők sulykolnak, ez jön mandinerből is, magukat függetlennek mondó orgánumok és orákulumok szajkózzák. Hacsak nem azért, mert olyan jól hangzik vagy tényleg, a jóisten tudja, miért, hiszen a képlet elég egyszerű, s egészen más eredményt ad ki.
Szó sincs itt ugyanis semmiféle szemfényvesztésről, a Magyarországon folyó plakátháború éppenséggel a lényegről szól: milyenek vagyunk, s milyenek akarunk lenni. Nem arról, hogy milyen trükkös fiúk Habony és Finkelstein, hanem arról, hogy milyen ember Orbán Viktor…
A cikk teljes terjedelmében a ma megjelent nyomtatott kiadásunkban érhető el.
