A bizottság „az uniós források otthoni elköltését ellenőrző másfél évvel ezelőtti magyarországi útjának folytatásaként” az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, a szervezett bűnözés elleni fellépés mellett „a legfontosabb kérdésként az OLAF-jelentések magyarországi bizonyítékként való elfogadásának kérdését” hozná szóba. Hogy hát a magyar hatóságok (rendőrség, ügyészség) miért jutnak más következtetésekre a korrupciógyanús ügyekben, mint az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal). Különösen áll ez az Elios-ügyre, amelynek vizsgálatakor az OLAF rendszerszerű visszaélések nyomaira bukkant – ellentétben a honi illetékes szervek nyomozásaival. Jávor a posztjában világossá teszi, hogy a miniszterelnöki vő, Tiborcz István egykori cégének a viselt dolgaival „kapcsolatban is tele vagyunk kérdésekkel”.
Jávor posztját a hvg.hu szemlézte elsőként fél tizenkettőkor, majd a hír egy órán belül végigfutott az internetes portálokon. A Legfőbb Ügyészség ekkor még úgy reagált, hogy Polt Péter nem kapott semmilyen meghívást az EP költségvetési ellenőrző bizottságától. Ám kisvártatva megérkezhetett a posta, Polt Péter pedig villámgyorsan elolvasta, értelmezte, megfontolás tárgyává tette a vonatkozó küldeményt – az ügyészség sajtóirodája ugyanis délután 4 óra 42 perckor körlevélben tájékoztatta a médiát a legfőbb ügyész magyar és angol nyelvű válaszleveléről.
Ez aztán gyorsan ment!
Polt amúgy a legőszintébb sajnálatára nem tud eleget tenni a meghívásnak, mivel Jávor posztja nyomán az invitálásról beszámolt a magyar sajtó, ráadásul olyan interpretálásban, mintha Poltnak kötelező lenne megjelennie a bizottság előtt. Ráadásul Jávor egyértelműen „olyan politikai dimenzióba helyezi” az eseményt, „amely a már folyamatban lévő európai parlamenti választási kampányhoz köthető”. A magyar alaptörvény viszont tiltja, hogy a legfőbb ügyész politizáljon, és ő, mármint Polt Péter, nemhogy nem politizál, de a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy „a magyar legfőbb ügyész közreműködésével tartott bizottsági meghallgatás politikai kampányeseménnyé váljon”. Dixit.
Orbán Viktor veje volt érdekeltségének gyanús, és az érintett önkormányzatok költségvetését vagy éppen hitelállományát megterhelő megbízásai, illetve a vállalt munka erősen kifogásolható minőségű kivitelezése – amelynek félhomályban maradt, és emiatt helyenként balesetveszélyes közterületek a mementói – a NER-nepotizmus tankönyvi esetei; ezekről (a hódmezővásárhelyi, a pécsi, a kecskeméti stb. „világításkorszerűsítésről”) a szabad sajtó és az OLAF tényfeltáró munkájának köszönhetően majdnem mindent tudunk már. És minden jel szerint jól tudjuk: mert bár a hazai nyomozó hatóságok az Elios-projektet rendben lévőnek találták, a múlt heti hírek szerint a kormány mégsem akarja ezt az unióval kifizettetni. Érvelése szerint azért nem, mert minek vitatkozzon Brüsszellel akkor, ha az uniós támogatási keretet az Elios-milliárdok nélkül is kimerítette a haza. (Amiből az is következik, hogy az Elios-munkákért kizárólag a magyarországi adófizetők pénzét csengették ki – ha ez bárkit is vigasztal.) Csakhogy közben a 24.hu kiderítette, azért ilyen nagyvonalú a magyar fél, mert az unió nem volt hajlandó egyezkedni: a kormány ugyanis 3,25 milliárd forintnyi büntetést bevállalt volna, ám az Európai Bizottság ragaszkodott a teljes (kb. 14 milliárdos) támogatásmegvonáshoz. Mindezt persze vehetjük egyfajta (részleges) beismerésnek is, hogy ti. az Elios-projekt minimum negyedrészben még az após kormánya szerint is grízes volt.
A magyar ügyészség és rendőrség viszont az Elios-projektben semmi kivetnivalót nem talált: sőt enyhe túlzással azt mondhatjuk, hogy annyiszor zárták le bűncselekmény hiányára hivatkozva az Elios miatti nyomozást, ahányszor csak elindították. Szigorúan szakmai alapon, a politikai részrehajlásnak – vagy, kimondani is szörnyű, a politikai megrendelésnek – még a látszatát is kerülve.
