Bár ne hívták volna, ezt is mondhatjuk.
Putyin elnök ugyanis számos problémával néz mostanság szembe, és könnyen lehet, hogy gondterhelt lesz ő a találkozón. Ne adj’ isten, ingerlékeny! Legelőször is ott van az olajárprobléma. Ha a hordónkénti olajár a világpiacon nem 60, hanem 37 dollár, akkor az orosz büdzsé kiadási oldalának 10 százalékát le kell csapni. Ezt onnan tudjuk, hogy pár hete megtörtént. További probléma, hogy az olajár per pillanat nem 37 dollár, hanem inkább 20 felé tendál, bele se merünk gondolni, hogy az orosz büdzsé kiadási oldalának hány százalékát kellhet még lecsapni, ha ez így marad. És ez még csak az eleje: minthogy az orosz gazdaság jólléte kizárólag az olajra meg a gázra lett bazírozva, és más ún. termékek, javak, dolgok előállítására az orosz gazdaság csak bicegősen képes, a kieső nyersanyag-jövedelmek pótlására senkinek nincs ötlete. Dolgozni…? Jó. De mit? És hogyan? A válság rendszerszintű, és nincs megoldása. Aztán Putyin elnök nagy gondja lehet a Kadirov-probléma is. A csecsen elnök egyes becslések szerint negyvenezer – de legyen csak húsz – csecsen fegyveresnek parancsol, ezek a katonák vigyázzák Csecsenföld „stabilitását”, de nevezhetjük függetlenségnek is. Ez bizonyára derék dolog, de Kadirov nemcsak Csecsenföldön, hanem Oroszországban is erős játékos. Inkább időzített bombát mondanánk. Most épp Putyin feltétlen híveként látjuk, de sokan aggódnak: mi lesz, ha nem így lesz, urambocsá’! ő akar Putyin lenni? A Kadirov-probléma számos más problémának is mintegy a kvintesszenciája – a 15 millió oroszországi muszlim és a föderatív alkotóelemek problémáit, vagy az intézményes erőszakszervezeteken kívüli szervezett erőszak minden problémáját felfedezhetjük őbenne.
Mindebből persze nem az jön, hogy Putyin elnök milyen gyenge, és hogy a P.-rezsim előbb-utóbb összeomlik (utóbb igen, de azt nem biztos, hogy megérjük, vagy hogy jó bőrben érjük meg). Ebből belátható időn belül még több erőszak és még több represszió jön Oroszországban – és még több háború Oroszországon kívül. Meglehet, merőben belpolitikai indíttatásból, azért, hogy a kudarcokért ne a kormányzatot, hanem valamely képzelt, megkonstruált ellenséget tartson felelősnek a nép – de Putyin elnök természetes folytatása akkor is a háború. Erre kellett már Ukrajna is. A szíriai polgárháborúba tavaly úgymond az Iszlám Állam ellen szállt be Moszkva – ehhez képest a múlt héten olyan Aszad-ellenes felkelőket, illetve ezek polgári hátországát bombázták az orosz repülők, akiknek az Iszlám Államhoz közük sincs, ellenben az ellen is harcolnak. A cél jól láthatóan, és csak a hülyék által fel nem ismerhetően nem az IÁ leverése, hanem bármilyen tűzszünet vagy béketárgyalás megcsáklyázása, valamint és elsősorban újabb menekülthullám kiprovokálása, ami egyszerre destabilizálja Törökországot és az uniót, mindenekelőtt Németországot. À propos Németország: az európai szélsőjobbnak az unió szétrohasztásának reményében nyújtott orosz támogatás immár megtalálta nem hogy a szolidabbnak mondható Alternatíva Németországért (AfD) pártot, de a hitlerista neonácikat is. S hogy szűkebb tájhazánk se maradjon ki – Ukrajna után a következő kelet-európai áldozatnak Moldova van kinézve; a balti államok megalapozott rettegéséről pedig már többször említést tettünk e hasábokon.
Amikor tavaly Putyin Budapesten járt, Orbán – nem tréfálunk – köszönetet mondott neki az ukrajnai békéért tett erőfeszítéseiért, és beszámolt arról is, hogy magyar cégek építhetnek majd egy stadiont a 2018-as oroszországi futballvébére. Ekkor még virágzott Paks 2 is. Azóta kiderült, egy sufnit, annyi nem sok, nem építenek magyar cégek Oroszországban; a paksi bővítés ügyét pedig az unió most készül az élére állítani. Orbán a jövő szerdán a béke olyan nagy barátjával találkozik majd, akire az Aleppo környéki polgári célpontok módszeres bombázása miatt háborús bűnök elkövetésének a gyanúja vetül – és aki gátlás nélkül pénzel európai fél- és egész fasisztákat, de még nácikat is, csak hogy Angela Merkelnek meg Hollande-nak befűtsön. A magyar miniszterelnök mindeközben valamiféle nagy, közép-európai, a Baltikumtól az Adriáig húzódó szoros szövetségről ábrándozik: ezek az országok épp most próbálják bebiztosítani magukat az oroszországi destabilizáció hátborzongató, akár területi épségüket is fenyegető következményeitől, például a területükön állomásozó NATO-erők felturbózásával. Vagy Orbán azt hiszi, majd ő hozza össze Kaczyńskit Putyinnal…?
Őszintén reméljük, mert mást nem tehetünk, hogy a magyar miniszterelnök legalább valamelyest érzékeli ma már, hogy Magyarország elemi érdeke valahogyan lehasadni az orosz elnök legmegbízhatóbb európai szövetségesének és legpotensebb beépített emberének a szerepéről. Putyin balek országának lenni nemcsak bizonyos skrupulusok miatt szar (azok miatt is) – de leginkább azért, mert a semmibe taszítja Magyarországot.
Azt is nagyon reméljük, hogy ehhez még nincs túl késő.
(A jövő szerdai látogatás előtt a kormánytól kiszivárogtatott hírek szerint orosz segítséggel újraindítjuk a Malévot – talán ez lesz a vizit egyik ún. eredménye, és ez nem sok jót ígér. Nem is az, hogy a Malév nélkül is elég jól el lehet repülgetni, és Ferihegy is jól pörög, ezt láttuk az elmúlt négy évben. De arra emlékeznek-e, amikor azért vettünk meg az E.ON-tól bizonyos gáztározókat vastag pénzekért, hogy majd a Gazprom gázát bértároljuk? Aztán valahogy nem tároltuk a Gazprom gázát. Vagy hogy 2011-ben komolyan szó volt arról, hogy Szocsiban síliftet építenek magyar cégek a téli olimpiára? Igaz, a Malévot mindenki szereti.)
