A szerk.

Őszidő

A szerk.

„A Fidesz az elmúlt négy évben a saját hatalma erősítése érdekében előre megfontolt szándékkal gyöngítette és próbálta ellehetetleníteni a demokratikus berendezkedés olyan fundamentumait, mint az Országgyűlés, az igazságszolgáltatás, a közpénzek ellenőrizhetősége. Ez nem is vezethetett máshová, mint (…) oda, hogy Orbán Viktor esetleges választási vereségét nemzeti tragédiaként tüntesse fel, és – úgymond a haza megmentése érdekében – hiszterizálja híveit, és megfélemlítse elutasítóit.”

„Övék volt szinte minden. A töménytelen pénz: a költségvetési összegek és az állam bevételeinek azon része, amelyet kivontak a parlament ellenőrzése alól. Kedvükre vásárolhattak szavazókat, falvakat, egész térségeket: a beruházásokat – amelyek értelmét, szükségességét, gazdaságosságát, megtérülését nem firtathatta senki –, tetszésük szerint állíthatták választási céljaik szolgálatába. (…) Sok esetben az ő kezük alá dolgozott az ügyészség és a rendőrség. (…) Mellettük álltak és álltak ki nyíltan az egyházak. És végül: kevés esélyt hagytak arra, hogy az ország választói pártatlan forrásokból értesülhessenek minderről. Az uralmuk alá hajtott közszolgálati médiumok a kormány politikai ellenfeleinek szándékairól és elképzeléseiről sehogy vagy torzítva számoltak be.” 2002 áprilisában írtuk e sorokat az országgyűlési választások két fordulója között és után. Írhattuk volna 2012-ben vagy 2019-ben is, az orbáni hatalomgyakorlás lényege ugyanis változatlan. Ami változott, de óriásit, az a felhalmozott erőforrás nagysága; továbbá szűkült az ellenzék és a másként gondolkodók nyilvános megszólalásainak a tere, míg a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszere puszta díszletté vált Magyarországon. Mindehhez tegyük hozzá a választási törvény, a választókörzetek, sőt újabban már a választás tisztasága fölött „őrködő” informatikai rendszerek fideszesítését.

Mindezek következményeként Magyarországon lehetetlen tisztességes, fair választást tartani: a rendszer majdnem tökéletes. A kistelepülések Magyarországán hibátlanul is működik: a helyi NER-kiskirályoknak (oligar­chák­nak, kormánypárti képviselőknek, polgármestereknek) egzisztenciálisan kiszolgáltatott polgárok nem is hisznek abban, hogy ősszel szabadon dönthetnek az önkormányzati választáson. A kistelepüléseken élők majdnem kétharmada biztos abban, hogy a hatalmon lévők érdemben képesek befolyásolni a voksolást – legalábbis ez derül ki a Publicus Intézet Népszavában közölt vonatkozó felméréséből. A nagyvárosokban élők 73 százaléka ellenben úgy ítéli meg, hogy a rendszer minden diktatórikus eleme ellenére továbbra is ők dönthetnek arról, kik kerüljenek választott pozíciókba lakóhelyükön a következő öt évre.

Amikor az ellenzéki pártokat bíráljuk homályos motivációik, elvtelen lépéseik, vagy szimpla ostobaságaik miatt, hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a pártok az orbánizmus kiszorításának nagyon fontos, de nem a legfontosabb tényezői. A döntő az, hogy kellő számú választópolgár higgye el: ők maguk azok, akik véget vethetnek a 2010 óta tartó rémálomnak, legalább szűkebb környezetükben. Ezt a meggyőződést semmilyen kormánypropaganda nem ellensúlyozhatja – csak minden eddiginél brutálisabb és egyértelműbb választási csalással lehetne negligálni.

Az EP-választáson a választópolgárok az ellenzéki pártokkal már éreztették, hogy még mindig az övék a legnagyobb hatalom: büntettek és jutalmaztak. Ősszel Budapesten és jó néhány városban a kormánypártokkal fogják ugyanezt megtenni.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.