A szerk.

Pedig egyszerű

A szerk.

A Hódmezővásárhely utáni felfokozott várakozás az ellenzéki pártokat is alaposan megviseli: a legváltozatosabb módon akarnak egyszerre megfelelni az összefogást igénylő Orbán-ellenes szavazóknak, illetve saját vélt hosszabb távú pártérdekeiknek.

Elsősorban a Jobbikon kívüli ellenzéket (az egyszerűség kedvéért nevezzük őket en bloc baloldali ellenzéknek) jellemzi ez a manőverezés, és közülük is a legszórakoztatóbb show-t (vagy a legbicskanyitogatóbbat, döntse el ki-ki vérmérséklete szerint) az LMP produkálja. A párt először mereven elzárkózott mindenféle egyeztetéstől, hogy aztán a Márki-Zay Péter győzelmét követő másodpercben a leglelkesebb összefogáspártiként jelenjék meg a színen, majd a potenciális partnereknek lehetetlen feltételeket szabva őszintén sajnálkozzék amiatt, hogy rajta kívül senki más nem érti Hódmezővásárhely „üzenetét” széles e hazában.

De legalább a benzinkúton jó légkörben tanácskoztak Vona Gáborékkal!

Ellentétben a vasárnapi MSZP–DK–LMP megbeszéléssel, ahol az LMP-s Vágó Gábor szerint a pogácsa is száraz volt – hogy a pusztán emiatt is kínos közjáték egyéb fordulatairól szót se ejtsünk. (Legfeljebb annyit, hogy sajátos húzás volt a más dimenziókban mozgó dilettáns, Vágó Gábor delegálása a tárgyalásra.) Az MSZP és a DK pedig hol elhatárolódik a Jobbiktól, hol az ördöggel is cimborálna Orbánék elzavarásáért (alighanem ez is a Jobbikot jelenti); hol elegük van az LMP pávatáncából, hol egyoldalú gesztusokat tesznek neki. (A Jobbikot dicsérje, akinek két anyja van, de a rend kedvéért rögzítsük: a párt végig következetes volt abban, hogy országos szinten senkivel nem tárgyal jelölt-visszaléptetésekről.) A baloldali ellenzéki pártvezetők lázas egyeztetésének minden tragikomikuma benne volt abban a jelenetben, amikor Szél Bernadett a saját sajtótájékoztatóján, amelyen a teljes ellenzéki összefogás elmaradásán kesergett, külső forrásból értesült arról, hogy párttársa Pestszentlőrincen visszalépett a nála jóval esélyesebb szocialista Kunhalmi Ágnes javára.

A baloldal eme kusza, zaklatott mozgása akarva-akaratlanul azt sugallja, hogy a helyzet rendkívül bonyolult, olyannyira az, hogy hovatovább reménytelen, kedves választópolgárok.

Frászt bonyolult.

Budapesten és jó néhány nagyvárosban (például Pécs, Szeged) eleve semmi szükség a baloldal és a Jobbik kiegyezésére helyi szinten sem; sőt inkább kívánatos az utóbbi jelenléte a Fidesz és a Jobbik között ingázó választók fölszippantása miatt. Kötve hisszük, hogy ezzel ne lennének tisztában az LMP vezetésében. Kelet- és Észak-Magyarországon az LMP nem játszik; ott a Jobbik és az MSZP (illetőleg a DK) helyi erői, ha van gyomruk egymáshoz, kiegyezhetnek, és szavazóikat vagy nyíltan, vagy burkoltan arra kérhetik, hogy listán szeretett pártjukat, egyéniben az esélyesebbik ellenzéki indulót támogassák. Mit ad isten, pontosan erre a megoldásra utalt nem egy nyilatkozatában Vona Gábor, Gyurcsány Ferenc és néhány szocialista is (és Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt, történetesen éppen lapunknak ebben a számában, pár oldallal odébb). Nagyjából eddig mehet el nyíltan mind a baloldal, mind a Jobbik – és a Fidesz abszolút többségének megtöréséért eddig el is kell menniük, már ha tényleg komolyan gondolják az orbánizmus fölszámolását. Ez sem újdonság, és csak az nem látja be, aki nem akarja. (Vagy úgy tesz, mintha nem látná.) Mindezeken felül van két olyan körzet is, ahol inkább az LMP jelöltjei javára volna érdemes visszalépni, és van néhány (de messze nem az összes) fővárosi, nagyvárosi választókerület, ahol hasznos koordinálni az LMP-vel. A fent felsoroltakon kívül, az ország többi részében legfeljebb tíz olyan választókerület akad, ahol a fent vázolt kombinációk valamelyike fennáll; teljes ellenzéki megegyezésre pedig alig néhány helyen volna szükség.

Tény, hogy az írás elején említett felfokozott választói elvárás a lehető legszélesebb ellenzéki összefogásra létező jelenség – és erre nyilván illik és kell is reagálniuk a pártoknak. De egyszer az életben talán meg lehetne ezt tenni őszintén és érthetően. A tét nagyságához méltó módon.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.