A szerk.

Politikai kérdés – A tanárok mozgalma az orbánizmus lényegét vette célba

A szerk.

Akár eléri, akár nem éri el célját, a pedagógusok mozgalma félelmetes élmény Orbánék számára. Jöhetnek újabb kerítések vagy rezsicsökkentések, a választók erre 2018-ban is emlékezni fognak.

Ha levesszük belőle a sorosgyörgyözést, a bukott baloldalazást és a hasonló bornírt hazugságokat, a tanártüntetések kormányzati spinnelésének lényege, hogy van a jó tanár, aki a közoktatás mindennapi működésének – khm – problémái miatt fejezi ki jogos elégedetlenségét, és van a rossz tanár, akit politikai motivációi visznek az utcára. Bár ártó szándékuk nem kérdőjelezhető meg, a főkommunikátoroknak abban igazuk lehet, hogy politika van a dologban.

Az már a Nemzeti Pedagógus Kar vagy a Kárpát-medencei Családszervezetek Országos Szövetsége ingerküszöbét is megüti, ha a legegyszerűbb eszközök beszerzésére is hónapokat kell várni az iskolákban; ha az államilag fejlesztett tankönyv tele van tárgyi tévedésekkel; ha az úgynevezett önellenőrzési rendszer jogszabálykövető leadminisztrálása elviszi egy tantestület munkaidejének nagyobbik felét. Ezek az orbáni oktatási rendszer logikáján belül is méretes elbaszásnak számítanak. A tiltakozást kirobbantó iskolákból létrejött Tanítanék Mozgalom és a nagyobb szakszervezetek képviselői azonban felismerték, hogy a mégoly hatékony tüneti kezelés, a rendszer tökéletesítése sem vinné előrébb az oktatás ügyét. Egyes területeken kifejezetten szerencsés, hogy a nevetséges szabályokat maximum papíron lehet végrehajtani, ez akadályozta meg eddig a „vizsgáztatott” tanárok tömeges elbocsátását vagy a renitensek „etikai eljárás” alá vonását.

De hiába akarnak rendszerszintű változásokat, a tiltakozók tagadják, hogy követeléseik politikai jellegűek lennének. Lehet, hogy őszintén így gondolják, lehet, hogy stratégiailag előnyös ezt közvetíteniük, mégis tévednek. A Nemzeti Köznevelés Rendszere ugyanis tökéletesen leképezi azt, amit az Orbán-kormány a társadalom kívánatos működéséről és benne az egyén he­lyé­ről gondol. Az elavult módszerek szerint szín­ültig töltött tantervek, az egyentankönyvek, a tananyag szolgai „leadásának” szigorú ellenőrzése mind azt üzenik, hogy az iskola nem a gondolkodás, a párbeszéd és a kreatív alkotómunka intézménye, hanem az előre gyártott ismeretek átadásának terepe. A tankötelezettségi korhatár leszállítása, a szakiskolák közismereti profiljának elsorvasztása, a buktatás és a szegregáció fetisizálása pedig félreérthetetlenül kijelölik a szegényebb sorból induló gyerekek helyét a magyar munkaerőpiacon. Jó lenne persze, ha a kompetenciaalapú és esélyteremtő oktatást társadalmi konszenzus övezné, és az iskola ily módon tényleg kimaradna az éles politikai küzdelmekből. Ma azonban a tüntetők pedagógiai víziója kimondatlanul is az Orbán-kormány lényegével szembeszálló politikai program.

Mindebből az következik, hogy valóban rendszerszintű változtatásokra Orbán csak a legvégső esetben, talán egy kitartó sztrájk hatására lenne hajlandó. A Pedagógusok Szakszervezete meg is kezdte az országos munkabeszüntetés előkészületeit, de félő, hogy ezt nagyon nehéz lesz végigvinniük. A sztrájktörvény 2010-es módosítása az „elégséges szolgáltatás” követelményével eleve nehéz helyzetbe hozta a munkavállalókat, és erősen kérdéses, hogy a követelések egy része belefér-e a pedagógusok gazdasági vagy szociális érdekeinek védelmébe (ez a jogszerű sztrájkkövetelés törvényi definíciója). Meg lehet ugyan magyarázni, hogy a 18 éves tankötelezettség új pedagógus-álláshelyeket teremtene, de mindannyian tudjuk, hogy nem ez a követelés valódi értelme.

Mindazonáltal ha nem, vagy nem mindenben éri el célját, a pedagógusok mozgalma akkor is félelmetes élmény lesz Orbánék számára. A több tízezer felháborodott tanár, a velük szolidáris több százezer szülő és a választókor felé közeledő diákok ugyanis azzal szembesülnek, hogy világképük az élet egy meghatározó területén gyökeresen ellentmond a Fideszének. Jöhetnek újabb kerítések vagy rezsicsökkentések, erre 2018-ban is emlékezni fognak.

Neked ajánljuk