Rogán belekukkant

A szerk.

Keddi lapzártánkkor már több mint egy hete üzemel a Vakcinainfó, a kormányzati regisztrációs portál, de a 60 év felettieknek postán is küldenek egy űrlapot. Hogy pontosan mi a fenére is jó a regisztráció, azt nem könnyű kibogozni, de lenne néhány ötletünk.

A kormány illetékesei „igényfelmérésként” beszélnek róla, magán a honlapon pedig az olvasható, hogy „az oltás sorrendjét nem a jelentkezés időpontja határozza meg”. Arra sincs egyértelmű válasz, hogy előfeltétele-e a központi regisztráció az oltásnak, illetve jelent-e előnyt a várakozók közt az előzetes igénybejelentés, vagy később ugyanúgy lehet jelentkezni a háziorvosoknál is, mint most a kormánynál. A kérdésben eddig a legrészletesebb tájékoztatást nem az egészségügyért felelős miniszter, nem is az egészségügyért felelős belügyminiszter, hanem Rogán Antal központi propagandaminiszter adta, bár ő is csak annyit közölt – azt sem az általa felügyelt Vakcinainfó honlapon, hanem egy kertévés szeánsz vendégeként –, hogy aki nem jelentkezik, az „értelemszerűen hátrébb kerül a sorban”.

Összevissza beszél a kormány arról is, választhatunk-e a különböző vakcinák közül. Orbán Viktor október végén így nyilatkozott: „Ki miben bízik, tud választani abból, hogy ha be akarja magát oltatni, akkor melyiket kérje.” Müller Cecília tiszti főorvos viszont a regisztrációs honlap indulásának napján kerek perec leszögezte, hogy „nem választható vakcina”. Az ellentmondást a Koronavírus Sajtóközpont azzal oldotta fel, hogy álhírterjesztéssel vádolta meg a 444-et, mely orgánum szó szerint idézte Müller Cecíliát… Jelenleg ott tart a hivatalos tájékoztatás, hogy bár most nem lehet választani a védőoltások közül, hiszen még egyetlen engedélyezett vakcina sincs Magyarországon, de ha majd több is lesz, akkor választani is lehet. Annak eldöntését nyitva hagynánk, hogy ezt az álláspontot orvosszakmai érvek indokolják-e, vagy csak nem merték beismerni, hogy a főnök már megint hülyeségeket beszélt a rádióban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.