Sarcra fel

A szerk.

Pártszékházügyek, Tocsik Márta sikerdíja, Postabank, Happy End, Országimázsközpont, Kulcsár és a haverok: a legeslegújabb kori magyar politikatörténet emlékezetes pillanatai. Más néven párt- és kampányfinanszírozás, merthogy politikus legyen a talpán, aki a törvény szerint neki járó egy milkából be tudja venni a választókerületét.
Pedig papíron mindenki tiszta: a pártok, ahogy illik, minden választási szezon után táblázatba foglalják a bevételeiket és kiadásaikat, majd láss csodát, mindenki pont annyit ír be az utolsó rubrikába, amennyit a jogszabályok szerint maximum költeni lehet. Na jó, öt forinttal többet, csak hogy ne legyen annyira feltűnő. Aztán jön a Számvevőszék, és mindent rendben talál. Azazhogy mégsem, az ÁSZ szakemberei ugyanis közel egy évtizede hangoztatják, az ellenőrzés számára csak az minősül választási költségnek, amit a jelölő szervezet annak nevez, tehát a vizsgálódás során nem tesznek és nem is tehetnek mást, mint megnézik, hogy a pártok könyvelői tudnak-e összeadni és kivonni.

Az elmúlt öt évben, amióta tart a nagy autópálya-építési bumm, egy kilométer sztráda ára a négyszeresére emelkedett. Mocsaras a terület, hatalmasak a hegyeink, és a megrendelő sok felhajtót kért - mondják a tendereken győztes cégek vezérigazgatói, majd beugranak egy kis kvaterkázásra a nagy hatalmú pártpénztárnokokhoz. Tudni olyan önkormányzati vezetőről, aki a kampánykiadások miatt aggódó kollégáit azzal nyugtatgatta, hogy rövidesen a városa határába ér a sztráda, már tárgyal a befektetővel. De a megye- és városházákon az sem titok, hogy egy-egy önkormányzati telek, építési engedély mekkora felárral megy, pengetni kell egy jó kis szennyvízprogramért, sőt szépen hoz a konyhára a jobb állások áruba bocsátása is. Az oknyomozni akaró sajtó tehetetlen, a cashben forgó összegeket lehetetlen lenyomozni, és bármit bárkire rábizonyítani.

Alapvetően nem a politikusok korruptak, hanem a rendszer van (direkt?) rosszul kitalálva. A jelenlegi szabályozás - melyet a rendszerváltók egy sajtpapíron dobtak össze 1989-ben - még viccnek is rossz. A pártok nem a számviteli törvény szerint készítik a beszámolóikat, gazdálkodási adataik nem közérdekű adatok, jóformán azt sem lehet tudni, hogy mi minősül kampánynak, választási költségnek. A két legnagyobb párt tavaly becslések szerint több milliárdot költött a választási hajrára - elég csak összeadni a plakát- és tévéhirdetések árát -, miközben ebből a hivatalos bevallásban szinte semmi nem jelenik meg. Pedig nem olyan bonyolult dolog egy jó és transzparens rendszert felállítani, bizonyíték erre az igazságügyi tárcánál kidolgozott tervezet, amely egy éve porosodik a parlament irattárában. Ugyanis tavaly nyáron a képviselők, miután megtárgyalták, elfelejtettek szavazni róla. Ezek után kissé meglepő az a hajcihő, amivel a Lovasberényből megtért koalíció bejelentette: most már nincs apelláta, tiszta vizet öntenek a pohárba, 2010-ben már senki nem játszhat cinkelt lapokkal. Na persze, miután az egészségbiztosítás ügyében nem sikerült megegyezni (lásd fent), valamilyen "eredményt" mégiscsak illett felmutatni. Sebaj, a számvevők nyilván 2010-ben is rendben találnak majd mindent.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.