A szerk.

Száműzetés

A szerk.

Felemelő ünnep lesz, a helyszínt már előző nap fellobogózzák, másnap reggel a köztévé a közönség érkezése előtt elfoglalja a helyét, hogy aki nem lehet jelen a Nemzet Főterén, az se maradjon le semmiről.

Mert a Nemzet egységbe forr, azonos ritmusra dobbannak a magyar szívek majd azon a komor, ámde méltóságteljes, hovatovább katartikus Kossuth téri eseményen. A Házelnök alig észrevehetően remegő, de azért határozott hangon ismerteti az Országgyűlés határozatát, az éppen aktuális köztársasági elnök – már ha létezik akkor is e pozíció – eleget téve kötelezettségének, kihirdeti a Nemzet választott képviselőinek akaratát: a Spekulánst nemkívánatos személynek nyilvánítják az országban, miután a Nemzet Vezetője elleni folyamatos kül- és belhoni ármánykodásaival méltatlanná vált a további magyarságra. A Nemzet Vezetője komoly tekintettel figyel, néha, egyetértése jeléül, biccent a fejével – ilyenkor hallani is a képviselőkből felszakadó megkönnyebbült sóhajt. A szertartás végén ünnepélyes keretek között elégetik a Spekulánst formázó szalmabábut, ily módon szimbolizálva, hogy véglegesen száműzve lett egykori hazájából. Majd mindenki a jól végzett munka örömével tér haza Magyar Családja körébe.

A híradások szerint a kormánypárti frakció Orbán kérésbe csomagolt felszólítására vette fontolóra a „szuverenitásra” veszélyes, külföldi pénzeket elfogadó felforgató elemek lehetséges kitiltását az országból. Bár Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón cáfolta, hogy csak magyar állampolgársággal rendelkezők kiutasításáról is szó lenne, Orbán eredeti ötlete erre vonatkozott: ki innen mindenkivel, aki ellene véteni mer.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.