A szerk.

A második legvidámabb barakk

A szerk.

Célba ért Huliak! Mellbedobással, de sportnyelven szólva az is szépen csillog.

A múlt héten Peter Pellegrini szlovák államfő az elnöki palotában (a pozsonyi Grassalkovich-kastélyban) fogadta Rudolf Huliakot, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) renegátjainak főalakját, s e fogadáson mindkettejük nagy megelégedésére alakultak a dolgok: Huliakból sportminiszter lett!

Nem ez az első alkalom, hogy a kortárs szlovák nácizmus e sötét behemótja tárcára mozdul a homályból, Robert Fico miniszterelnök már a 2023-as választások után minisztert szeretett volna fabrikálni belőle, akkor éppen környezetvédelmit, mert Huliak ahhoz is nagyon ért. Ám a cudar Zuzana Čaputová akkori köztársasági elnök visszautasította a kinevezését, mindenféle disznóságokra hivatkozva, melyek közül az, hogy nevezett jogerős rémhírterjesztő, még a finomabbak közé tartozott. Aztán persze Čaputová szedte a sátorfáját, de Pellegrini érkeztével sem fordult jobbra semmi – Huliak egy kicsit el lett felejtve.

Ezt bizonnyal borúsan észlelvén, Huliak újra igyekezett hallatni magáról, hisz’ parlamenti képviselőnek és a kétezerötszáz lelkes Očová (Nagyócsa) polgármesterének lenni nem akkora muri, mint miniszternek. Csak hát az SNS elnökének, Andrej Dankónak más favoritjai voltak, ezért Huliak borította a csónakot. Egy kezünkön megszámlálható két hívével otthagyta a pártot, s megalapította a Nemzeti Koalíció nevű formációt, melybe ugyan a családjából sem lépett be mindenki, de hivatkozni lehetett rá. Ilyen minőségében Huliak aztán a Smerből (Fico pártja), a Hlasból (Pellegrini pártja) és az SNS-ből álló kormánykoalíció zsarolásával múlatta leginkább az idejét, s hogy nem is sikertelenül, azt leginkább Robert Fico a tárgyban végzett instanciázása bizonyította. Huliak nem kertelt, miniszter akarok lenni, mondta, s azt mondták neki, hogy jóvan’, csak szlovákul.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.