A szerk.

Színessel

A szerk.

Ez a cikk nem a labdarúgásról szól. Ez a cikk, és úgy nagy általánosságban az efféle cikkek nem is értik a labdarúgást. Ez a cikk a propagandáról, a propaganda mögül vigyorgó gonoszról, s mintegy mellesleg egy Orbán-idézetről szól.

Azt írta ugyanis a kormányzati propagandaosztály első számú harsonájaként funkcionáló sajtótermék, hogy „gond van a magyar szurkolók egységével”. Mert rendesen a magyar csak egységesen szurkolhatna, s most diverzánsok bontották meg ezt a nyilván joggal elvárható egységet. Azért van gond, mert „vannak szurkolók, és sokan vannak, akik csak nézők”. S ezt a komoly vádat a harsona fotóval is alátámasztja, látjuk a németországi labdarúgó Európa bajnokság zsúfolt lelátóját, külön, szépen, színessel körberajzolva egy nagyobb csoportot, amint valóban nézik a pályát, ahol valószínűleg meccs van (ez a cikk sajnos nem érti a labdarúgást, de ebben mégis szinte biztos). Nézik. Nézik, bazmeg! Van pofájuk. Ott állnak, döntő többségük meggypiros dresszben, és néznek hülyén. Ahelyett például, hogy ugrálnának, s ha már ugrálnak, igazán kiabálhatnának is, hát olyan nagy elvárás ez?! Ugrálhatnának, s kiabálhatnák, hogy „ki nem ugrál, büdös román”. Vagy valamit. Valami szépet. De nem, ezek csak állnak. Annyira állnak, és annyira csendben, hogy az már lassan haza­árulás számba megy, szerencsére be vannak karikázva. Tudjuk, kik.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.