Máma itt, holnap ott

Pár évvel ezelőtt még a Visegrádi 4-ek volt a szilárd pont az univerzumban, ahonnan ki akarta billenteni a helyéből a világ-, vagy legalábbis az európai politika univerzumát. Ám ez még a V4-ek fénykorában sem jött össze, egyrészt mert a V4-eknek sosem volt fénykoruk, másrészt már a tervet sem értette senki, harmadrészt meg a legutolsó verziójából Szlovákia és Csehország idejekorán kicsekkolt.

A kelet-európai uniós tagállamok valamiféle – alapvetően a nyugatiakkal szembeni – falanxát ezek után a lengyel–magyar álompáros titkos terve lett volna hivatva megteremteni: a lengyel kormány a baltiakat hozta volna a közösbe, Magyarország meg a Balkánt. Aztán úgy 2021 táján Orbán Viktor – miután kitessékelték az Európai Néppártból – magára vállalta a nem (csak) kelet-európai szélsőjobboldal egységes csatasorba szervezésének áldozatos munkáját is. A terv már akkor az volt, hogy ennek az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) meg az Identitás és Demokrácia (ID), az Európai Parlament (EP) két széljobbos pártcsaládjának valamiféle összeolvadása adjon keretet. Ennek a jegyében zajlott például 2021 decemberében a méltán elfeledett Varsói Csúcs (The Warsaw Summit) is. De sajnos itt is közbejött pár dolog, először is az, hogy a magyar hívó szóra kevesen reagáltak őszinte lelkesedéssel (még az akkor a PiS vezette lengyel kormány sem), akik meg igen, azok hasznavehetetlen idióták voltak, és/vagy szimpla neonácik. Aztán kisvártatva jött az orosz agresszió Ukrajna ellen, ami tönkrevágta az Orbán–Kaczyński-tandem harmóniáját, és még Kaczyński számára is kínossá tette az együtt mutatkozást; aztán pedig ez a probléma is megoldotta magát, amikor Tusk tavaly októberben elküldte Kaczyńskit.