Mint emlékszünk rá, Trumpíček a múlt alkalommal Európában járván fő beszédében elmulasztotta megemlíteni a NATO-szerződés 5. cikkét (miszerint, ha a szövetség bármely tagját támadás éri, a többiek haladéktalanul a segítségére sietnek), s ez beleverte az ideget sokakba, miként az is, hogy utána látványosan összekapott Merkel kancellárral. Múlt heti útja előtt pedig attól lehetett tartani, hogy lengyelországi fellépését az unió bomlasztására fogja felhasználni, mintegy éket verve a meghülyülésre oly hajlamos kelet-európai tagállamok és az újból erőre kapó francia–német központ közé.
Ehhez képest Trumpowski varsói beszédét kész megkönnyebbülés volt hallgatni. Ha nem is toronyiránt, de csak letette a garast a közös védelem mellett, s nem hogy nem simfölte Európát (ami korábban szokása volt), de egy fél mondat erejéig még meg is dicsérte: „Egy erős Európa áldás a Nyugatnak és a világnak.” Sőt, azt is mondta, hogy „a transzatlanti kötelék az Egyesült Államok és Európa között most is erős, sőt, sok tekintetben talán erősebb, mint valaha”. Ami nyilvánvaló hazugság, de nem a legkártékonyabb fajtából. Beszólt az oroszoknak, amennyiben őket nevezte meg a nyugati világot érő fenyegetések egyikeként (speciálisan: fellépést ígért „az agresszió új formái ellen, beleértve ebbe a propagandát, a pénzügyi bűnözést és a cyberhadviselést”), és felszólította Oroszországot, hogy javuljon meg végre, ne támogassa Iránt, és hagyja abba a bajkeverést Szíriában. A másik kettő darab fenyegetés a radikális iszlám terrorizmus lenne – ezzel nehéz vitatkozni –, valamint a kormányzat és a bürokrácia, mindig és mindenhol: Trump ez utóbbi megjegyzése tekinthető az Európai Unió elleni ökölrázásnak is, ha nagyon annak akarjuk tekinteni. És ez még nem minden: az elnök a jóságos „alternatív energiaforrások” áldásairól is szólt érzelmes hangon, melyek igénybevételével „Lengyelországot és szomszédait soha többé nem fogja túszul ejteni egyetlen energiaszolgáltató”. Ezalatt természetesen az amerikai kitermelésű s Európában forgalmazandó cseppfolyós gázt értette, annál is inkább, mivel a csúcstalálkozó másik, névleges vendéglátója a csodálatos nevű Kolinda Grabar-Kitarović volt, Horvátország elnök asszonya: és Kelet-Európában a lengyelországi Świnoujścién kívül még a Krk-szigeti Omišalj kikötője lenne alkalmassá tehető az efféle tranzakciókra (meg a litvániai Klaipedában működik ilyen átrakodópont). A varsói beszéd felsorolásunkban utolsó, időrendben az első kellemes momentuma Lech Wałęsa szembedicsérése volt, ettől állítólag megpróbálta őt eltéríteni a lengyel kormány, de hiába (minthogy a legendás szakszervezeti vezér és exállamelnök Jarosław Kaczyński esztelen, irracionális gyűlöletének célpontja).
Mielőtt azonban a világhálón a méretben megfelelő Trump – csak így tovább, adjál a testüknek! feliratú lukacsos atléta vad keresésébe fognánk, szóljunk az elnöki szózat némely árnyoldalairól is. A varsói felkelés mintává magasztalása korántsem magától értetődő (a legalább 150 ezer civil és 20 ezer katonai áldozattal járó, s ezen áldozatok dacára elbukó felkelés kirobbantásának bölcsessége legalábbis megkérdőjelezhető), s a beszédet áthatotta valami sötét eszkatológia a nyugati civilizációt fenyegető globális végveszélyről és armageddoni küzdelméről mindazzal, ami nem a nyugati civilizáció. Feltűnő volt a Jóisten sűrű emlegetése, míg a demokrácia mint olyan, hanyagolást nyert (1 db említés, jóllehet a nyug. civ. értékei között taxatíve felsorolásra került a nők társadalmi pozíciójának erősítése, valamint a jogállamiság és a szólásszabadság). Szerfölött visszatetsző, hogy a demokratikus jogállam lengyelországi (és kiterjesztőleg: bárholi) védelmezői egyetlen jó szót sem kaptak. Az összképet pedig tovább homályosítja, hogy a varsói beszéd után két nappal, a hamburgi G20-as csúcson Trump a tervezett 20 perc helyett több mint 2 órát beszélgetett Putyinnal ki tudja miről, de arról biztosan, hogy beavatkozott-e Oroszország az amerikai elnökválasztásba. Nem fogják elhinni: Putyin azt felelte, hogy nem, és ezt Trump vagy nyugtázta nagy örömmel (mint azt az orosz fél állítja), vagy nem (mint azt Trump állítja).
S persze, mint az amerikai elnök minden megnyilvánulását, múlt heti európai szerepléseit is körbelengte a szürrealizmus és a szavahihetőségét övező általános kétely: ma ezt mondja, holnap azt, csinálni meg a harmadikat csinálja, vagy nem csinál semmit, de még abban sem lehet biztos a hallgatóság, hogy érti, amit épp mond. Miközben szinte naponta derülnek ki újabb és újabb apró, de annál gyanúsabb részletek különféle orosz istentudjakikkel fenntartott korábbi kapcsolatairól – pont ő vág majd ellen az oroszok felől érkező „agresszió új formáinak”?
De az talán mégsem lehetséges, hogy az Egyesült Államok elnöke teljesen, az első szótól az utolsóig a levegőbe beszéljen. Ebben bízva legalább annyit nyugtázhatunk: Trump nem szabdalta tovább Európát, nem hepciáskodott megint Merkellel, nem nyűtte tovább a NATO-t, és nem aktuális a globális geopolitikai különalku sem Moszkvával. Alakulhatott volna rosszabbul is.
(Érdekesség, hogy a magyar kormánypropaganda milyen visszafogottan számolt be az eseményekről, s köztük arról a részletről, hogy a formálisan szeretett köztársaságunk elnökének tekinthető Áder János is – egyéb kelet-európai államfők társaságában – találkozott, hovatovább együtt táplálkozott Donald Trumppal. Akárhogyan forgatjuk is, ezen kelet-európai országok mégiscsak kaptak valami biztatást arra nézvést, hogy az Egyesült Államok nem nézi tétlenül a térséget – is – érő orosz fenyegetéseket; s a Trump-beszéd másik erős motívuma a fasizmus elleni harc dicsőítése volt. Ja, minő szerencsétlen véletlen, hogy minálunk épp Horthy mosdatása van a legfelsőbb instancia napirendjén. De eszünkbe juthat az is, hogy a magyar kormány remek taktikai érzékkel pár nappal azelőtt írt alá valami szerződésfélét Moszkvával a Déli Áramlat nevű, hamvába holt gázvezeték feltámasztásáról, hogy Trump amerikai gázzal kínálta meg kis európai barátait. Nem is az, hogy Orbánt levegőnek nézték megint: ennél, attól tartunk, rosszabb a helyzet. A mi fiunk, miután az elmúlt hetekben az unióban léptek el mellőle végképp, épp most marad tök egyedül a nyugati világban a Putyin elnök iránti bajtársi vonzódásával.)
