A szerk.

Vizes lepedők

A szerk.

Már csak egyet kell aludni, drága olvasóink, és részesei lehetünk a világ legcsodálatosabb (sport)eseményének, az ún. vizes vébének. Holnap felgördül a függöny, eldördül a startpisztoly, a játékvezető a sípjába fúj, este pedig a Duna fölött lebegő színpadon – a valamilyen puccos autóverseny okán épp a környéken csövező híresség – CeeLo Green belecsap a valamicskével több mint tízesztendős Crazy című slágerébe, s azzal kezdetét is veszi az ünnep, már ha nem a hét évvel ezelőtti Fuck yout énekli el, mintegy közkívánatra, de legyen ez meglepetés!

Persze, nézhetjük ezt úgy is, hogy megjelenésünk napján még van hátra egy nap a vizes vébéig, tehát még legalább 24 óráig lehet fogadásokat kötni arra, hogy a sport e nagybetűs ünnepének költségei elérik-e a bűvös 200 milliárdos álomhatárt. Lehet persze, hogy csak rosszindulatú feltételezés ez a részünkről, hiszen amikor e sorokat rójuk, még csak kedd délután van, s reggel óta 170 milliárdon áll a taxaméter, ami épp egy hirtelen kiderült 30 milliárdos tételtől kúszott fel idáig; tehát ha szerdán is befigyel egy ekkora összeg, nem a 200 milliárd ostroma lesz a tét megjelenésünk napján, hanem a csillagos ég.

De akár meglesz a 200-as csúcs, akár nem, ez utóbbi 30 milliárd mellett talán mégsem kéne szó nélkül elmenni. Nem is csak azért, mert titkolták. De tán azért sem, mert könnyen előfordulhat, hogy e disznóságtól eleve sűrűn fertőzött történet legsötétebb gazsága húzódik meg mögötte. Egyelőre pusztán egy sajtóhírről van szó, igaz, cáfolatok nélkül; pontosabban, a cáfolatok helyett burleszkbe illő mellébeszéléssel fogadott sajtóhírről. Ma reggel ugyanis az Index kikukázta valahonnan, hogy ugyan a világbajnokság televíziós közvetítésének, internetes kiszolgálásának a költségei semmilyen kimutatásban nem szerepelnek, de attól még nagyon is léteznek, s épp 30 milliárdra rúgnak. Ezen önmagában nem is csodálkoznánk egy olyan rendezvényen, amit először 8 milliárdos várható költségekkel harangoztak be, s lám, azóta mennyinél tart; ilyen helyeken könnyű még néhány mil­liárdra akadni, pláne, ha az egy jól körülhatárolható kör farzsebe felé igyekszik éppen. Ám most nem csupán erről van szó, hanem obskúrus azeri és orosz cégek erősen kétes célzatú közreműködéséről, természetesen néhány szokott helyi tettestárs oldalán. A világbajnokság ingyenes wifi-szolgáltatásáról azt írja a portál, hogy „Facebook-, Twitter- vagy Instagram-profillal lehet majd felcsatlakozni, a program minden adatot beszív a profilunkból, és elemzi azokat. Amikor pedig legközelebb belépünk, frissíti az új információkkal az adatbázist”. A szoftvert tulajdonló, s eddig elsősorban a szállodaiparban tevékeny azeri cég reklámja szerint mindez arra jó, hogy kitalálják a törzsvendégek kedvenc sütijét, s azzal kedveskedjenek nekik. Ehhez kell nyilván egy Face­book-profil összes adata, nehogy véletlenül Rákóczi-túróst nyomjanak almás pite helyett. A világbajnokság költségeit firtató kérdésekre adott hivatalos válasz mindig azzal szereli le a kérdezőket, hogy maga az esemény pimf összeg, a nagyobb tételek abból adódnak, ami a versenyek után szeretett fővárosunknak megmarad: a csodás uszoda, a pompás sétány, az izé, s igen, ez a főuszoda tágabb környezetében elérhető wifi is. Ha tehát valaki a jövőben letolna egy rigójancsit, nem kell a cukrászdáig sem elfáradnia, elég, ha kimegy az észak-pesti Duna-partra, felcsatlakozik a Facebook-pereputtyával a wifire, s már kapja is. Vagy valahogy máshogy lesz. És ez tényleg egy, csak egyetlen vékony szeletkéje ennek a 30 milliárdos mai sütinek, amiben emellett még ott szaladgálnak Seszták miniszter és az oroszok, az Antenna Hungária vagy éppenséggel az egyik fideszes médiamogul, s még sokan mások.

Mindez valamelyest árnyalja a vizes képet, eddig ugyanis az volt, hogy egy dúlt elme nagyzási hóbortjára elverünk a közösből egy tudományos összeget, ami persze nem megy messze, mert útközben a jó részét ellopják ugyanazok, akik szerint ennek a cirkusznak örülni kell. No, most ehhez még hozzájöttek egyéb természetű, finoman szólva is biztonsági problémákat feltételező simlisségek.

Még mindig van egy nap a kezdetéig, s a cucc maga is eltart két hétig. Mi lesz még itt!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.