A szerk.

Tudták

A szerk.

Amiről George Birnbaum a több svájci napilap hétvégi mellékleteként szolgáló Magazin című újságnak beszélt (a cikket itthon a 24.hu fedezte fel, s azóta elérhető angolul a buzzfeed­news.com oldalon is), sok újdonságot nem tartalmaz.

Birnbaum büszkén mesél a már elhunyt üzlettársával és mesterével, Arthur J. Finkelstein kampányszakemberrel közösen kimunkált kampánytermékeikről, melyekkel végigházalták a fél világot. Romboló stratégiákról van szó majd’ minden esetben, amennyiben nem a megbízó üzleti partner (politikus) nagyszerű tulajdonságaira helyezték a hangsúlyt e hadjáratokban, hanem az ellenségképgyártásra, a karaktergyilkosságra, s ily módon az ellentábor elbizonytalanítására. Ebben a küzdelemben minden eszköz megengedett, a megrendelő igényeinek maximális kielégítése felülír minden más szempontot.

Pontosan tudható volt, hogy az orbánista propagandában miért Soros György lett a gonosz, a világmindenség első számú megrontója; a szörnyeteg, aki ellen korunk Szent Györgye, a magyar kormányfő küzd a legállhatatosabban. Az első perctől nyilvánvaló volt, hogy miről akarja ezzel az orbáni hatalom elterelni a köz figyelmét – mindenekelőtt uralma leglényegéről, a szemérmetlen és rendszerszerű lopásról. És kezdettől világos volt e szándéknak nemcsak a motivációja és a háttere, hanem az aljassága is; az a cinikus gonoszság, ahogyan beszélni kezdtek arról az emberről, aki visszatérése (1984) óta 400 millió dollárral segítette az országot a legkülönfélébb területeken és formában. A Magyar Soros Alapítvány, majd a Nyílt Társadalom Alapítványok megannyi támogatása az oktatástól kezdve az egészségügyön át az emberi jogi és a szociális projektekig a jobb, emberibb Magyarországot szolgálták. (Kétségtelen, nemegyszer kidobott pénz volt ez, példa rá az Orbán-rezsim jó pár vezető tisztségviselőjére hajdan elköltött sok-sok dollár.)

Birnbaum most arról értekezett nagy szakmai önérzettel, hogy miért Soros volt az ideális áldozat; hogy miért őt kínálták fel tehetséges ügyfelüknek, Orbán Viktornak. Soros sikeres, gazdag, és – ami a fő – semmiféle politikai ambíciója nincs, nem is Magyarországon él, következésképp hatékony politikai eszközei sincsenek a védekezésre. Ráadásul a rágalmak ellen rövidtávon nem lehet védekezni, hiszen az óhatatlanul magyarázkodásnak tűnne, és ezért a mocskolódó fél pozícióit erősíti. Birnbaum nem kis elégedettséggel konstatálja, hogy ezt, a védekezés hiábavalóságát is mily’ remekül kisakkozták Finkelsteinnel.

Az a mese tehát, amelyen Orbán Viktor evilági küldetése, s ily módon a fideszes tábort összetartó világmagyarázat is alapul – a keresztény Magyarországért és Európáért folytatott kozmikus harc a Soros-mozgatta „Brüsszel”, ENSZ, és háttérhatalom ellen –, nem más, mint két amorális, gátlástalan ganef által kiagyalt politikai marketing termék. Épp olyan, a „pillanat folyamatos uralására” kitalált maszlag a tömeg számára, mint amilyen 1996–2002 között a Fidesz-hirdette „polgári Magyarország” volt.

Amikor Birnbaumot szembesítik a Soros-ellenes kampány antiszemita értelmezési keretével, azt válaszolja, erről szó nincs, nem érdekelte, nem is tudta, hogy Soros zsidó.

Uramjézus.

Liberális, finánctőke, globális tőke, háttérhatalom, nemzetietlen, nemzetellenes, spekuláns; és persze az ördögi terv, aminek a középpontjában Magyarország fölszámolása áll – mi kell még ezeken a szavakon kívül a zsidóellenes (és tágabban, a xenofób) indulatok fölkorbácsolásához? Horgas ujjakat, csöpögő orrokat rajzoló karikatúrák? (Egyébként ezek is megvoltak.) Nemcsak Finkelstein és Birnbaum volt tisztában azzal, hogy mit „árul”, hanem Orbán is tudta, mit kap a pénzünkért. Igen, pontosan azt: rasszizmust, xenofóbiát, antiszemitizmust. És ne feledjük: a Soros-ellenesség nem csak a gyengeelméjűség minden tünetét fölvonultató fideszes nyilatkozatokban, akciókban és plakátkampányokban nyilvánult meg. Hanem abban is, amiben a rasszizmus, a zsidó- és idegenellenesség mindig és mindenhol megnyilvánul: önkényesen kijelölt társadalmi csoportok megbélyegzésében, majd dehumanizálásában és idővel üldözésében. Orbánék a propagandamédiájukon kívül az államgépezetet és az igazságszolgáltatást, az állam erőszakszerveit is politikai „kampányuk” szolgálatába állították. Az a szóhasználat, amelyet a propaganda megenged magának a rezsim ellenfeleivel szemben, egyszerre idézi a harmincas évek szélsőjobboldali és az ötvenes évek rákosista uszítását. Az ellenségnek kikiáltott civil szervezeteket és azok vezetőit nyilvánosan meghurcolták. Folyamatosan zajlik a hecckampány ellenzéki politikusok, köz­életi szereplők és a szabad sajtó ellen.

A leghalványabb jel sem utal arra, hogy Orbánék elhagynák ezt a politikát. Sőt, annál görcsösebben ragaszkodnak majd hozzá, minél inkább teret vesztenek előbb Európában, aztán egyszer itthon is. Hogy mindez hova vezet, azt még George Birnbanum sem tudja. És nyilván nem is érdekli: elvégezte a feladatát.

Figyelmébe ajánljuk

Sivatag

Kísérteties a dolog. Egy közösségben vagyunk, mindenki fiatal, tele tervekkel, életörömmel, szabadságvággyal. A csoportdinamika ugyan itt is működik, vannak nyertesei és vesztesei a baráti és párkapcsolatoknak, de mégis az együvé tartozás élménye a meghatározó.

Kínzó mindennapok

Lee Daniels valószínűleg jót akart. A Szabadíts meg a gonosztól azért is irritáló élmény, mert a jó szándék és a koherensnek szánt szerkezet fokozatosan és szemmel láthatóan hullik darabokra. A rendező megtörtént eset alapján dolgozott: egy egyedülálló anyát és három gyermekét állítólag démonok kezdték gyötörni, amikor a 2010-es években egy indianai városkába költöztek.

A kenyér hangja

Augusztus 20-án mindig történik valami, szokhattunk hozzá az utóbbi években. A hivatalosan elvileg „az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékünnepe” névre hallgató napon elég kevés szó esik a közösségi terekben az államalapításról vagy Szent István emlékezetéről, annál több a várható esti széllökések erejéről.

Kiteljesedhetsz kedvemre

Vajon beszélgetnek-e az óráink, cipőink, amíg nem vagyunk otthon? Érdekel-e bárkit, hogy mit is mondanak, s nem elég kizárólag a használatuk közben foglalkoznunk velük? Könnyen lehet, hogy csak magukban kattognak vagy elmennének valahová, de egy lépést sem tehetnek, amíg mi nem akarjuk.

Dörnhauban nyugtalan a tőke

Naplóregényként határozza meg fülszövege, de az 1944 áprilisában Bácskából deportált és tizennégy hónapig fogva tartott újságíró, költő, Debreczeni József nem írhatott naplót. Auschwitzba érkezése után hosszú ideig rendes ruhája sem volt, nemhogy papírja, írószerszáma.

Mickey, Disneyland királya

Döbbenetes látvány tárul a Sikló felső állomására érkező utasok és mindazok elé, akik a Budavári Palota környékét veszik célba, bár ezzel nem mondunk újat. A Várnegyed évek óta abszurd felvonulási terület, tételesen is felsorolhatnánk mindazon „régi” építményeket, amelyeket mostanában húztak, húznak fel abból a célból, hogy újra úgy nézzen ki a környék, mint 1900 és 1944 között.

Színtiszta politika

Magyar Péter kórházjárása politikai esemény volt. Lendületes ellenzéki politizálás, egy olyan kampány, amely nemcsak a főszereplővé emelt közvetítő politikai tőkéjét volt hivatott növelni, de okkal lehetett bízni abban is, hogy az akció ráirányítja a társadalom figyelmét egy hosszú ideje velünk létező borzalomra: az állami gyógyellátás katasztrofális állapotára.

Örök Quaestor

Nyolc év után született meg az elsőfokú ítélet az ún. Quaestor-ügyben. A cég 2015-ös bedőlése máig példátlan méretű anyagi kárt okozott (többnyire kis)befektetők tömegeinek. Az 1990-es évek közepén indult, és az ezredforduló tájékától lényegében a piramisjátékok elve alapján működtetett brókercég évekig tartó sikertörténete nemcsak a „fent lévők” gátlástalan pénzszerzéséről, de a hazai pénzügyi kultúra gyengeségéről, a kisbefektetők mindent (józanságot, körültekintést, stb.) felülíró mohóságából fakadó ostobaságáról és hiszékenységéről is pontos látleletet adott.

Érintettek

Kiégett fűcsomókon lépkedünk a semmi közepén. Elegáns embe­rek bizarr menete a harmincöt fokos hőségben. Diplomaták, különböző szervezetek képviselői, új­ság­írók, szervezők – és cigányok, főként fiatalok, akik sem ezek, sem azok közé nem tartoznak.

 

„Gyanútlanul mentem”

Senki nem tudja pontosan, miért vették ki az olimpiai gyaloglás vegyes váltójából az eredetileg nevezett Oláh Barbarát. Edzéseredményei ezt nem indokolták, igaz, azokat a szövetség vezetői nem ismerték.

Amihez csak hozzányúlnak

Gyakorlatilag nem lehet megélni azokból a fizetésekből, amelyeket az ELTE egyes karain az oktatóknak fizetnek, és hiába őrzi pozícióját az egyetem a nemzetközi rangsorokban, a kormány inkább az NKE-n építene ki a semmiből tanárképző kart ahelyett, hogy az ELTE-t fejlesztené. Mi lesz a jövőben az állami egyetemek sorsa?