Tüzet szüntess!

A szerk.

Mindannyian tudjuk, mi történt tavaly augusztus 20-án Budapest belvárosában, s mint hétfőn kiderült, nem sok hiányzott ehhez az idén sem. Csupán két órával jött korábban (sietett!) a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella.

Mindannyian tudjuk, mi történt tavaly augusztus 20-án Budapest belvárosában, s mint hétfőn kiderült, nem sok hiányzott ehhez az idén sem. Csupán két órával jött korábban (sietett!) a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella. Fölösleges azon filozofálni, miért nem szeretik az égiek a nekik vélhetően áldozat gyanánt felkínált pirotechnikai eszközöket - népünk mindenesetre túlnyomó többségében imádja őket, a világért sem mondana le róluk, s nincs az a zivatarlánc, ami meggátolhatná abban, hogy jövőre is kitóduljon a Duna-partra és háromnapos agyzsibbasztó berregés, valamint nyugdíjas pilóták palifogó kunsztjai után jól kiélvezze éves betevő tüzeskedését. Ha nem tudnánk, milyen veszélyes és felelőtlen ez az ötlet, kapásból azt javasolnánk: szűnjön meg az állam - születésnaposok és többé/kevésbé prosperáló önkormányzatok által amúgy is kikezdett - tűzijáték-monopóliuma. Kapjon mindenki egy méretes röppentyűt, és otthon, a kertben, a spájzban, esetleg a nagyszobában előveheti, aztán hadd szóljon.

Azt viszont el kell ismernünk: idén végre sikerült elrendezni a felelősség kérdését, azzal, hogy az egészet rálőcsölték Gál J. Zoltán kommunikációs államtitkárra, ő lett a már nevében is a hadgyakorlatokat idéző operatív törzs irányítója. A törzsfőnök azután hetekig tanulmányozhatta a potenciális veszélyforrásokat és a zivatarképződés főbb jellegzetességeit: mezoléptékű konvektív rendszerekkel álmodott, és a meleg, nedves szállítószalagokra ébredt - sőt, még egy kulcsot is kapott, amivel elindíthatta és egyetlen mozdulattal, mintha az csak egy Verhovina típusú segédmotoros kerékpár lenne, le is állíthatta a tűzijátékot. Csütörtökön a felkészült államtitkár már biztos volt benne, hogy 29 Celsius-fok és az esetleges zivatarok szele nem veszélyeztetheti a rendezvény biztonságát (hogy honnan vette?) - azután persze korrigálnia kellett.

Meg is tette, s már majdnem fél órával a vihar érkezte előtt leüzent a rakparti bámészkodóknak: izé, inkább menjetek haza, de izibe, lehetőleg mind a másfél millióan. Mondjuk ehhez hosszú órák kellettek volna, így jól el is ázott a többség - de hát az vessen Gálra követ, aki nem ígért még tornádót a Lövölde térnek vagy a Röppentyű utcának. Legtöbbet azonban kétségkívül a piromán lakosság épülhetett az esetből - bár az a fanatikus negyedmillió, aki egy nap alatt másodszor is visszamerészkedett a Duna-partra, leginkább azt mutatta meg, milyen erős a késztetése a hazardírozásra. Jó hír, hogy a többségnek idén már sikerült minden pániktól mentesen, fegyelmezetten az eresz alá, alagútba, szállodába, kocsmába menekülnie, sőt sokan arra is rájöttek, hogy fölösleges dilettáns állami felelősökre hagyatkozni, elvégre a viharokról szóló meteorológiai előrejelzésekhez már mindenki hozzájuthat.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.