Mindannyian tudjuk, mi történt tavaly augusztus 20-án Budapest belvárosában, s mint hétfőn kiderült, nem sok hiányzott ehhez az idén sem. Csupán két órával jött korábban (sietett!) a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella. Fölösleges azon filozofálni, miért nem szeretik az égiek a nekik vélhetően áldozat gyanánt felkínált pirotechnikai eszközöket - népünk mindenesetre túlnyomó többségében imádja őket, a világért sem mondana le róluk, s nincs az a zivatarlánc, ami meggátolhatná abban, hogy jövőre is kitóduljon a Duna-partra és háromnapos agyzsibbasztó berregés, valamint nyugdíjas pilóták palifogó kunsztjai után jól kiélvezze éves betevő tüzeskedését. Ha nem tudnánk, milyen veszélyes és felelőtlen ez az ötlet, kapásból azt javasolnánk: szűnjön meg az állam - születésnaposok és többé/kevésbé prosperáló önkormányzatok által amúgy is kikezdett - tűzijáték-monopóliuma. Kapjon mindenki egy méretes röppentyűt, és otthon, a kertben, a spájzban, esetleg a nagyszobában előveheti, aztán hadd szóljon.
Azt viszont el kell ismernünk: idén végre sikerült elrendezni a felelősség kérdését, azzal, hogy az egészet rálőcsölték Gál J. Zoltán kommunikációs államtitkárra, ő lett a már nevében is a hadgyakorlatokat idéző operatív törzs irányítója. A törzsfőnök azután hetekig tanulmányozhatta a potenciális veszélyforrásokat és a zivatarképződés főbb jellegzetességeit: mezoléptékű konvektív rendszerekkel álmodott, és a meleg, nedves szállítószalagokra ébredt - sőt, még egy kulcsot is kapott, amivel elindíthatta és egyetlen mozdulattal, mintha az csak egy Verhovina típusú segédmotoros kerékpár lenne, le is állíthatta a tűzijátékot. Csütörtökön a felkészült államtitkár már biztos volt benne, hogy 29 Celsius-fok és az esetleges zivatarok szele nem veszélyeztetheti a rendezvény biztonságát (hogy honnan vette?) - azután persze korrigálnia kellett.
Meg is tette, s már majdnem fél órával a vihar érkezte előtt leüzent a rakparti bámészkodóknak: izé, inkább menjetek haza, de izibe, lehetőleg mind a másfél millióan. Mondjuk ehhez hosszú órák kellettek volna, így jól el is ázott a többség - de hát az vessen Gálra követ, aki nem ígért még tornádót a Lövölde térnek vagy a Röppentyű utcának. Legtöbbet azonban kétségkívül a piromán lakosság épülhetett az esetből - bár az a fanatikus negyedmillió, aki egy nap alatt másodszor is visszamerészkedett a Duna-partra, leginkább azt mutatta meg, milyen erős a késztetése a hazardírozásra. Jó hír, hogy a többségnek idén már sikerült minden pániktól mentesen, fegyelmezetten az eresz alá, alagútba, szállodába, kocsmába menekülnie, sőt sokan arra is rájöttek, hogy fölösleges dilettáns állami felelősökre hagyatkozni, elvégre a viharokról szóló meteorológiai előrejelzésekhez már mindenki hozzájuthat.
