Az egyeztetéseken addig csak fél szívvel részt vevő LMP deklaráltan is arra játszott, hogy május 26. után jobb alkupozícióból srófolhatja föl támogatásának árát, de tévednénk, ha a többiekről nem ugyanezt gondolnánk. Mindeközben az ország számos településén konkrét megállapodások születtek (a budapesti kerületek zömében is), amelyek közül, meglehet, jó néhányat felülírnak az EP-választási eredmények.
Ennek oka elsősorban az, hogy a 2014 utáni ellenzéki status quo fölborult. Nemcsak a DK és a Momentum látványos erősödéséről van szó, hanem ezzel párhuzamosan az MSZP és a Jobbik látványos összeeséséről. Márpedig az eddigi egyeztetések során a fővárosban és néhány nagyvárosban az MSZP, míg a vidéki településeken a Jobbik óhaja volt az irányadó. Az LMP pedig, amelyre vasárnap végzetes csapást mértek a választópolgárok, az ország majd’ mindegyik régiójában hosszú időre kiesett a játszmából.
Gyurcsány Ferenc a választás másnapján arról beszélt, hogy az önkormányzati választási siker érdekében eddig született (rész)megállapodásokat legföljebb néhány helyen kellene korrigálni, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke viszont ennél érdemibb átrendezést tartana kívánatosnak. Ez aligha tetszik majd az MSZP-nek (és a vidéki helyek miatt a Jobbiknak), ami könnyen vezethet olyasfajta káoszhoz, amit az „összefogás” ürügyén 2014-ben és tavaly is előadott az ellenzék. Ugyanakkor nehezen tudná bárki is megmagyarázni, hogy a létező legpontosabb közvélemény-kutatás – azaz egy tétre menő választás – legfrissebb adatai ismeretében miért is a 6 százalékos pártokhoz kellene igazodni.
A tárgyalások folytatásában néhány fájlt nyilvánvalóan újranyitnak majd. A számos lehetőség közül most csak egyet említünk, a szimbolikusan legfontosabbat: a főpolgármester-jelöltjéét. A Jobbik és az LMP, az a két párt, melyek miatt az előválasztás ki lett találva (hogy tudniillik „arcvesztés” nélkül támogathassák a baloldali Karácsony Gergelyt Tarlós István ellenében), Budapesten lényegében eltűnt. Az előválasztás azonban nem feltétlenül vált értelmetlenné: a DK vagy a Momentum, vagy a kettő közösen megnevezhet még jelöltet – ezt semmi nem zárja ki. Egy ilyen gesztus nem az arrogancia megnyilvánulása lenne (még ha nyilván sokan minősítenék is annak), hanem reagálás a megváltozott körülményekre. Maradhat persze minden a régiben is, ha elégedettek Karácsony eddigi teljesítményével.
Ebből a szempontból sem mellékes, miként dől el az egyetlen szocialista EP-mandátum sorsa; és nem csak amiatt, hogy vajon az elmúlt öt évben Brüsszelben érdemi munkát végző Ujhelyi István kapja-e azt meg. Hanem azért is, mert a leendő brüsszeli MSZP-s képviselő személye világossá teszi, hogy a pártban felülkerekednek-e a Fidesszel való kokettálással folyamatosan hírbe hozott figurák. Ha így lesz, akkor ez az MSZP a „saját” meg a „baloldali szavazók” érdekeire hivatkozva az új idők kekeckedő LMP-jévé avanzsálhat. Abban az értelemben is, hogy ez esetben könnyen és gyorsan a zöldek sorsára juthatnak a szocialisták: az LMP gyászos vasárnapi szereplése ugyanis pontosan mutatja, hogy kilenc év múltán mit gondolnak az ellenzéki választók az ésszerű együttműködést mondvacsinált okok miatt elutasítókról.
