A szerk.

Visszavettek

  • A szerk.
  • 2013.02.24 11:01

A szerk.

A megállapodás, amelyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviseletében Nagy Dávid, a kormány nevében pedig Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője hétfőn, lapzártánk napján írt alá, jobbára mellébeszélést és hamis ígéreteket tartalmaz. Egy lényeges pontja viszont a kormány meghátrálását jelzi.

Vagy épp ellenkezőleg.

Vegyük először a porhintést.

A kormány a decemberi tiltakozások kirobbanása óta mindent megtett 1. a tiltakozók felszalámizása, azaz a különféle hallgatói és oktatói érdekképviseletek egymás ellen fordítása, és 2. a kínos, tüntetéseket provokáló kérdések újratárgyalásának elkerülése érdekében. A megállapodás mindkét pályán döntetlennel ért véget: a HÖOK ígéretet kapott arra, hogy ún. felsőoktatási kerekasztal alakul, amelyen vagy részt vehet a többi hallgatói és diákszervezet, vagy nem, és amelyen lesz szó például a hallgatói szerződésekről is.

Mondjuk erre azt, hogy a felek félidőben döntetlennel vonultak az öltözőbe, de a döntetlen a kormánynak jó. A hallgatói szerződések ugyanis érvényben vannak, és a felsőoktatási intézmények finanszírozásáról a kormány fog nemsokára dönteni. Ha a kormány netán arra gondol, hogy ki se jön a második félidőre, és például elszabotálja ezt a kerekasztalt, akkor lehet és kell is megint tüntetni, és viccesen szidalmazni őket az utcán.

A kormány visszaállítja a rektorválasztás korábbi rendszerét. Igen, ezt bekapták: de nagy engedményt evvel sem tettek. Hiszen a rektorválasztás korábbi rendszerének visszaállítása önmagában vajmi keveset segít az egyetemi autonómia reparálásában akkor, amikor szinte minden döntési jogkör a minisztériumba került, kézi vezérelt a finanszírozás, az önálló egyetemi forrásszerzést pedig szinte ellehetetlenítették.

Azt a minisztériumi ígéretet, hogy majd segítik a hátrányos helyzetű családok gyerekeinek továbbtanulását, üdvözöljük, de nem hiszszük el. Ne legyen igazunk.

Van viszont a megállapodásnak egy dupla fenekű pontja.

Az aláírók tudomásul veszik, hogy immár nincsenek "felülről tervezett keretszámok"; aztán a miniszter a megállapodás mellékletében bizonyos szakokon ponthatárokat állapít meg. Azok a felvételizők, akik ezt elérik, tandíj nélkül tanulhatnak. Az ominózus 16 szakon - gazdasági képzések, jog, kommunikáció, andragógia stb. - megállapított ponthatárok olyan magasak (zömükben 460-470 között, az elérhető 500-ból), hogy így valószínűleg csak nagyon kevesen juthatnának be a tandíjmentes képzésre. A megállapodás szövege viszont azt is tartalmazza, hogy a kormány "az elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka számára" "törekszik" állami ösztöndíjas helyet biztosítani. Mivel a legnépszerűbb szakokról van szó (az ösz-szes jelentkező fele ezekre akar bejutni), ilyen képzésekre évente átlagosan kétszer annyian jelentkeznek, mint ahányat felvesznek. Az elsőhelyes jelentkezők 10-20 százaléka tehát a felvettek 20-40 százalékát jelentheti - ekkora lenne a tandíj nélkül tanulók aránya. Ez nem olyan kis szám: a preorbáni időkben ezeken a szakokon átlagban ugyan 40-50 százalék volt a tandíjmentesek részaránya, de tavaly már csak kevesebb mint 10 százalék; az eredeti szándék szerint ez lett volna idén nulla. Bár a megállapodás mellékletében szereplő ponthatárokból a 10-20 (20-40) százalékosnál valószínűleg jóval kisebb arányú tandíjmentesség következne, már el is hangzott, hogy ebben az esetben lejjebb viszik a miniszteri ponthatárokat.

Azaz: a miniszter - a ponthatárok segítségével - keretszámokat állapít meg, bár azok, természetesen, nincsenek is. A ponthatárosdi nem más, mint a keretszám nélküli keretszámok rendszere: az elképzelt keretszámok megvalósulásának megfeleltethető ponthatárt próbálja meg a minisztérium előre megtippelni, és ha nem sikerül, hát utólag módosítja majd a ponthatárt. A tandíj nélküli tandíj országában ilyesmin már rég nem érdemes csodálkozni - de kinek lesz ez jó? És van-e bármi értelme?

Azt ugyanis nem tudjuk, hogy lesz-e rá pénz. Egy darab államilag finanszírozott hely költségeit mindeddig az intézmények számolták ki, a kormány pedig - miután elhitte ezt a végeredményt - szorzott, és utalt. Ha nem hitte el, a felek előtte alkudoztak. Most csak azt tudjuk, hogy az egyetemeknek sok államilag finanszírozott diákot kell majd felvenni. Adott esetben a fizetős - önköltséges - diákok rovására (hiszen a kapacitásaik végesek). De nem tudjuk, és az intézmények sem tudják, hogy miből fogják őket okítani. Ki állja majd a számlát? Senki nem tud semmit a tandíjmentes férőhelyek intézmények közötti elosztásáról sem, vagy az elosztás módszeréről. Önköltséges helyek nélkül honnan lesz pénzük az egyetemeknek, ha pedig mindenki után megfelelően fizet az állam, akkor az államnak honnan lesz pénze? A HÖOK-kal folytatott tárgyalások, a politikai kármentés díszletei aligha fedhetik el, hogy a káosz immár a komplett magyar felsőoktatás működését veszélyezteti - mely káosznak egy kútfője és egy oka van, az tudniillik, hogy Orbán Viktornak 2008-ban muszáj volt széjjelvernie a szocialista-szabaddemokrata kormányok kevés jól kitalált, jól árazott, méltányos és működőképes projektjeinek egyikét, a mindenki által fizetendő kevés tandíjra alapuló felsőoktatási szisztémát.

A hallgatók és az egyetemek egyik követelése mindenesetre teljesült most, legalább látszólag: lesz államilag finanszírozott képzés azokon a szakokon is, amelyeken Orbán két hónapja még nem akarta, hogy legyen. De evvel még semmi nincs elintézve. Az igazi vitát - a felsőoktatás finanszírozásáról és a tandíjról szólót - a kormány elnapolná, az se baj, ha örökre; addig is úgy vállal kötelezettségeket, hogy nem vállal, viszont megpróbálja az ellenfeleit sakkban tartani, illetve egymás ellen kijátszani.

Ha hagyják.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.