10 százalékkal csökkent Magyarországon az Európai Unió támogatottsága 1 év alatt

  • narancs.hu
  • 2023. október 31.

Belpol

A tagállamok közül nem csak nálunk romlott az unió megítélése, de Magyarország lett az egyik legeuroszkeptikusabb.

A Pew Research Center független amerikai agytröszt 24 országra (köztük nem EU-s tagállamokra is) kiterjedő felmérése szerint Magyarországon 1 év alatt 10 százalékkal csökkent az Európai Unió támogatottságaírjaNépszava. Eszerint

itthon már csak 59 százalék vélekedik kedvezően a közös Európáról. Az uniós átlag 69 százalék a felmérés szerint. A negatívan vélekedők aránya Magyarországon 39 százalék, míg ezzel szemben az uniós átlag 31 százalék.

Ezzel Magyarország lett az egyik leginkább euroszkeptikus ország az EU-ban.

Lengyelországban viszont 10-ből 9-en pozitívan vélekednek a közösségről annak ellenére is, hogy Magyarországhoz hasonlóan oda sem érkeznek még a támogatások az uniós helyreállítási alapból. Az is kiderült a felmérésből, hogy az EU mellett a lengyelek a NATO-ban is egyfajta védelmezőt látnak. A kutatás adataiból leszűrhető továbbá, hogy a jobboldali populista, eddig kormányozó Jog és Igazságosság (PiS) támogatóinak nagyobbik része is EU-párti. A legfrissebb választási eredmények alapján tehát Lengyelországban visszaüthetett, hogy a Jaroslaw Kaczynski által fémjelzett politikai erő a kampányban erősen unió-ellenes politikát vitt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.