137 tesztet végeztek, de egyetlen koronavírussal fertőzöttet sem találtak még Magyarországon

  • narancs.hu-MTI
  • 2020. március 2.

Belpol

Az országos tisztifőorvos közölte a számokat, és aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak szóló eljárásrendet.

Müller Cecília elmondta, hogy továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Magyarországon, a laboratóriumban eddig 137 vizsgálatot végeztek erre vonatkozóan, pozitív minta nem volt - közölte az MTI.

Minden háziorvosnak rendelkeznie kell védőfelszereléssel. Amennyiben ezekből hiányuk keletkezik, a mentőállomásokon depókat hoznak létre, ahonnan a háziorvosok igényelhetnek ilyen eszközöket - tette hozzá Müller.

A tisztifőorvos elmondta, az eljárásrend ismételt aktualizálására a személyes kontaktusok minimalizálása érdekében volt szükség.

Felhívta a figyelmet arra, hogy aki tüneteket érez magán, koronavírussal fertőzött területről érkezett haza, vagy esetleg érintkezhetett ilyen beteggel, az semmiképpen se menjen el a háziorvosi rendelőbe, hanem hívja fel orvosát.

Az eljárás szerint a háziorvos ilyenkor egy kérdőív alapján telefonon kérdezi ki a beteget, és megerősíti vagy elveti a fertőzés gyanúját. Amennyiben a betegség gyanúja felmerül, egy külön telefonszámon értesíti a mentőszolgálatot, amely az érintettet a lakhely szerinti területileg illetékes kórház infektológiai osztályára szállítja, ahol elkülönítik. A betegtől levett torokváladék-mintát az Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában vizsgálják, ha a minta pozitív, akkor a beteget átszállítják a Dél-pesti Centrumkórház erre kijelölt osztályára.

Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója kiemelte, hogy a magyar eljárásrend a WHO útmutatásain alapul. Hangsúlyozta, hogy egyetlen fertőzöttnél sincs szükség fizikai vizsgálatra, és a szakmai ajánlások is azt mondják, hogy influenza vagy más fertőzéses megbetegedés esetén pár napig mindenképpen maradjanak otthon a betegek, és csak egy esetleges szövődmény miatt keressék fel orvosukat.

A legfrissebb adatok szerint jelenleg 67 országban 89 071 beteget regisztráltak. Koronavírus-fertőzésben eddig 3044-en haltak meg, Európában 44-en, 45 074 ember felgyógyult a betegségből.

Mindkét szakember a személyes higiéniára hívta fel a figyelmet: a gyakori, szappanos kézmosásra, kézfertőtlenítésre. Lehetőleg zsebkendőbe tüsszögjünk, köhögjünk, ennek hiányában a könyökhajlatunkba.

Pénteki információk szerint Gyömrőről is fertőzésgyanúval vittek be egy velencei karneválról hazatérő beteget. Néhány napja megírtuk, hogy egy USA-ból hazaérkezett beteget vizsgálnak Ajkán fertőzés gyanújával. A tisztiorvosi közlemény legfrissebb közlése szerint azonban a 137 vizsgált esetből egyetlen egyszer sem igazolódott a koronavírus-fertőzés gyanúja.


Koronavírus: egy USA-ból hazaérkezett beteget vizsgálnak Ajkán fertőzés gyanújával

Koronavírus-gyanúval vizsgálhatnak egy beteget az ajkai Magyar Imre Kórházban. Hivatalos információ egyelőre nincs. A hírt hivatalosan még nem erősítették meg lapunknak, de értesülésünk több egymástól független forrásból származik. Csütörtök délelőtt az alábbi komment jelent meg az Ezt láttam Veszprémben Facebook-csoportban: „Nem pánikkeltés, de nem hivatalosan van 2 Veszprémből odaszállított gyanús beteg az ajkai kórházban."

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.