150 éves március 15.: Korhűség

publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nagyon szeretjük a huszárokat. Annyira szeretjük a huszárokat, hogy 1848 másfél százados évfordulóját telerakjuk huszárokkal, ahol csak lehet: nemzetközi huszártábor, -felvonulás, -vágás kísérte az ünnepségeket, már amikor fúvószene, katonai hagyományőrzés és folklórgála volt a program. Szerencsére azért előfordult más is, elvégre nagy nap volt a vasárnapi.

Nagyon szeretjük a huszárokat. Annyira szeretjük a huszárokat, hogy 1848 másfél százados évfordulóját telerakjuk huszárokkal, ahol csak lehet: nemzetközi huszártábor, -felvonulás, -vágás kísérte az ünnepségeket, már amikor fúvószene, katonai hagyományőrzés és folklórgála volt a program. Szerencsére azért előfordult más is, elvégre nagy nap volt a vasárnapi.

Ki korán kel, mit lel? Újabb huszárokat. Legalábbis a Kossuth Lajos téren vasárnap reggel fél tízkor, amikor is szól a Rákóczi-induló, és Horn Gyula, Göncz Árpád és korunk hőse, Kávássy Sándor kisgazda parlamenti alelnök felhúzatják a Köztársaság zászlaját katonai tiszteletadással, echte huszárokkal, síppal, dobbal, Mafilm-kellékekkel. A kék színű filmgyári darun sárga biztonsági ruhás kameramann filmezi a pillanat izgalmát: vajh megérkezik-e a zászló oda, ahová elkezdték felvonni? Meg. A Kossuth tér fellélegzik. A tér, ami áll egy szockó stílust idéző pszeudotribünből, pár száz napsütötte érdeklődőből, nyakukon a gyerek és az adórendszer, mellettük a rendőrök biztosította virtuális kordon, amelyen túl hosszú fekete kabátos, U2-szakállas nemzetbiztonsági bodyguardok szolgálnak és védenek, szemüvegük szára mellett érdekesen kanyargó drótok vezetnek a kabát alá, majd vissza, a másik fül köré.

A politikai prominencia szépen megkoszorúzza Kossuth Lajos szobrát, ahogy illik, majd a bodyguardokkal kikísérteti magát a térről, előtte persze szét kell suhintani a tömeget: a huszárvágás egy barátságos, szürke szakállas rendőrtisztre vár, aki Mózesként választja ketté az ácsorgókat, a keletkező folyosón kényelmesen elférnek a miniszterek, a huszárok, Lagzi Karcsi Huszár- és Sramlizenekara, labanc császári katonák filmgyári maskarában és monarchistának kinéző zászlóval, valamint, ahogy a megafonos bácsi bejelenti, "korhű ruhába öltözött gyalogosok", akik pont úgy néznek ki, mint anno, a forradalom előestéjén, talán csak az egyik korhű gyalogos UV-szűrős Ray-Ban napszemüvege üt el csöppnyit a korhűségtől. Ott jön maga Napóleon is, aki vagy szintén korhű, vagy most szökött a Lipótról, és itt tud elrejtőzni. Ráadásul kettő is van belőle: lehet, hogy skizofrén.

*

A Petőfi-szobor melletti romkertben, ahol egyébként bölcsészhallgatók szoronganak szabadidejükben, most laza hangulatú minivásár hoz némi derűt a miniszterelnök sújtotta hétköznapokba. A dolog hivatalos elnevezése, hogy tudniillik Forradalmi népünnepély, ami zajlik, enyhe túlzás, mert az itt összegyűlt jókedvű, ámde fáradt emberanyag egy Xénia-vizsgálóbizottságot sem akarna összehívni, nemhogy Táncsicsot kiszabadítani. Körös-körbe virsli, popcorn, perec, magyar etnovásár, hagyományos kézművesipar, középen performance: gólyalábon mozgó, beöltözött magyar (na mi?) huszár vív vidám csatát a gólyalábon mozgó beöltözött osztrák gazfickóval, aki németesen beszél; a gyerekek imádják. Szerencsére nem kell végigállni a dolog kimenetelét ("aki akarja, megvárhatja a világosi fegyverletételt"), mert a barátságos bajszos konferanszié még viszonylag az elején levonja az osztrákokkal való kommunikáció tanulságait: "Beszélnie kell az idegenek nyelvét annak, aki le akarja őket küzdeni." Reakció semmi, a kikacsintó stupiditás válasz nélkül száll tova a hűvös tavaszi szélben.

*

Soha ennyire nézhető nem volt a Nemzeti Múzeum előtti úgynevezett központi állami ünnepség. Tavaly is Jancsó Miklós volt a rendező, de akkor egyrészt nem volt ennyire pergő a program, másrészt az államfőn kívül beszédet mondott Gál Zoltán is (a házelnök a délutáni ünnepi ülésnapra tartogatta azon hiteles mondanivalóját, hogy annyi év bűnös elnyomatás után most végre szabadon ünnepelhetjük március 15-ét, mintha legalábbis ő is megpróbált volna anno szabadon ünnepelni, csak szétverték a rendőrök); harmadrészt viszonylag rövid volt Göncz Árpád ("a forradalom máig fennálló ellentmondásai, a szabadságharc vereségének máig sajgó fájdalma a közös Európában oldható fel"); végül határozottan javult a kép- és hangminőség, jövőre talán már Dolby Surround rendszert létesítenek a Múzeumkert köré. A két videókivetítőn művészien összekomponált képek a több kamera által vett happeningről.

Miközben a nem éppen agyonzsúfolódott Múzeum körúton álló tömegben a Magyar Október Párt aktivistái kiosztották a Horn-kormány bizonyítványát ("Magatartás: gyalázatos; Porhintés, félrebeszélés, szemfényvesztés: ötágú, piros csillagos jeles"), és a Maczó-féle Új Szövetségre meg Giczyre való voksolásra szólítottak fel, tekintet nélkül arra, mennyire forog Krassó György a sírjában, aközben színes és kifejezetten élvezhető show-t adott le a Honvéd Együttes Férfikórusa és Tánckara, Bálint András, a Republic, Mácsai Pál, Galkó Balázs és több általános iskola összevont gyerekkórusa. A színes orkánokban virító gyerekek énekelve esküdtek, hogy rabok tovább nem lesznek, és még jó látványosan be is intettek, amolyan we don´t need no education-szerűen, rendezte Alan Parker. Ötven perc az egész, de megáll az idő. Utána a kisebb tömeg elárad a Petőfi-szobor felé, a Múzeum utcában pedig idős utcaseprők hangoskodnak, az egyikük "szopjál le!" felkiáltással fordul a másikhoz, amit amaz kikér magának, és joggal. Elvégre nem vagyunk a Fehér Házban.

*

A Városházán Demszky Gábor idén is megtartja szokásos szabadsajtó-napi fogadását. A program nem változott: először rövid beszéd az újságírókhoz a sajtószabadság jeles napjáról, majd némi tülekedést követően hosszú evés-ivás a svédasztal körül. Huszárok sehol. A főpolgármester üdvözli a kereskedelmi televíziók indulását és a versenyhelyzetet mint olyat, majd arra ösztökéli az újságírókat, hogy írjanak meg minden rosszat és jót, és főképpen tartózkodjanak az öncenzúrától. Az újságírók, bár később nem mindent úgy írnak meg, ahogy gondolnak, kulinárisan nem fogják vissza magukat, és hamar lerabolják az asztalt. A füstölt lazac térvesztésével párhuzamosan lassan szivárogni kezd a vendégsereg, Demszky Gábor is szinte észrevétlenül hagyja el az ünnepség színhelyét, banánnal a kezében, a hátsó ajtón.

A Petőfi-szobornál is a korrupció kontra versenyelvű társadalom örök konfliktusa kerül a főpolgármester mondandójának homlokterébe; szerencsére most már nem létkérdés, hogy el a kezekkel a Magyar Hírlaptól. 150 év kellett ahhoz, hogy megvalósuljon az 1848-as 12 pont, és hát tényleg. Március 15-re emlékezve, nyilván az osztrákok-oroszok-mai MSZP tudat alatti tengelyen lavírozva, Demszky arra figyelmeztet, hogy vagy marad az érdekkijárásos korrupt mocsár, vagy a valós teljesítmény alapján méretnek meg a dolgok. Demszky modern, konszolidált Európáról beszél, jogbiztonságról meg szabadságról - végre tudja valaki ebben a városban, hová kéne tartanunk. A beszéd után az 1848-as események egyfelvonásos sűrítménye, megannyi korhű ruhában.

*

Este fél hatra teljesen megtelik Budapest leghuzatosabb tere, a Roosevelt tér, ahol a Fidesz emlékezik. Az Akadémia épülete előtt felállított színpadon, a magyar polgárok választási plakátdíszletei között az Állami Népi Együttes táncosai próbálnak hangulatot teremteni. A magyar lakosság összes korosztályát reprezentáló ünneplő sokaság azonban csak egykedvűen néz a színpad felé, fázósan toporog, és főleg azzal van elfoglalva, hogy egy-egy erősebb széllökést követően visszaállítsa teste egyensúlyhelyzetét. Jankovics Marcell filmrendező lép a színpadra, és elmondja, hogy ő egy hónap híján éppen annyi idős, mint Széchenyi István volt 1848. március idusán, meg hogy Széchenyi elméje elborult attól való félelmében, hogy mit tesz a pesti ifjúság, ám ezzel szemben ő, Jankovics alig várja, hogy tegyen valamit a pesti ifjúság. Majd négy színész, figyelmen kívül hagyva a meteorológiai viszonyokat, a nap folyamán nem először belefog az egykori események felidézésébe.

A színpadra lépő Orbán Viktort ováció fogadja, igaz, akkor még senki sem tudja, hogy a pártelnök beszéde kilenc gépelt oldal, és ezt mind fel is olvassa. A "ma a Duna hangjai azt üzenik, félnünk kell attól, hogy akiket a polgárok ruháztak fel magas hivatallal, habozás nélkül készek az ellenérdekelt féllel megállapodni, de nem mutatnak hajlandóságot arra, hogy saját hazájuk polgárait beavassák terveikbe" mondatot, bármit jelentsen is, a tömeg tapssal jutalmazza, miközben a szónok hangja mellett egyre erősebb a háttérzaj.

A szomszédos Kossuth téren ugyanis időközben véget ért a Republic- és a Kispál-koncert, a Roosevelt térre átszivárgó fiatalok pedig hozzák az ottani hangulatot. "A reménytelenség elérte azokat a fiatalokat is, akik mai formájában kapták készen ezt a világot" - üvöltik a hangszórók. Néhány, a Kossuth tér felől érkező fiatal magyar polgár vizelni akar a színpad mellett parkoló, Magyar Rádió feliratú közvetítőbusz tövébe, szándékuktól két rendőrszempár téríti el őket. "Miként akkor is, ma is előttünk áll egy életerős, győzni akaró nemzedék, amely kész és talán képes is arra, hogy felépítse a 150 éve megcélzott polgári Magyarországot... Magyarország pillanatai drágák!" - hasítanak a fagyos levegőbe a pártelnöki szavak, s már csak néhány percet kell várni a végéig, amikor is felhívják az ünneplő tömeg figyelmét, hogy este fél nyolckor a Várban emlékezik az MDF. Ekkor, mint valami varázsszóra, a sokaság csendben és fegyelmezetten ellepi a Lánchidat, és indul a Várba; és hát így tesz maga az MDF is.

*

Ez idén kihagytuk: a nemzetközi békéltető huszártalálkozók legjavát; a magyar igazságot és életet, benne a tömeges mentálhigiénés nemzethalál-hörgést (fotósunkat ki is atrocitálták a térről); a nyílt színi hűségesküket; a Pólus Centert, ahol egy szem huszár nem volt; az obligát, sajtószabadságról folyó vitákat és kerekasztalokat; a történelembe bújtatott napi politikát; az Operaház fantomját vasárnap este és még sok egyebet. Hogyan is írta igen helyesen Kávássy Sándor a Kis Újság című kisgazda hetilapban? "Széles körben elterjedt, hogy 1848. március 15-e Petőfi napja a magyar történelemben, ami természetesen igaz is. De nem csak az. Esetünkre is áll a tétel, hogy messziről jön és messzire megy az élet." Ezt ennél precízebben aligha lehetne megragadni.

Kolompár-Rosenfeld család

Ünneplés odaát

A gáton túl, Petőfi igencsak elhasználódott szobránál ünnepeltek másfél ezren Pozsonyban. A szobrot nem az idő vasfoga csonkította torzóvá; helyreállítani valahogy még nem sikerült. Koszorúztak a cserkészek, a szlovákiai magyar pártok képviselői, a magyar nagykövetség munkatársai, és az ünneplők együtt énekelték el a Himnuszt - ez újabban nem volt szokásban errefelé. Vigyázni kell arra, nehogy a többpártrendszer örve alatt valójában egypártrendszer szerveződhessen, amely aláássa a jogállamot - aktuálpolitizált a szobornál 1848 kapácsán a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Törzsök Erika.

"A baráti magyar népnek" címezte üdvözletét a román államfő, Emil Constantinescu: mint Göncz Árpádhoz intézett levelében kifejti, az új európai tavasz szerencsére egymás mellett talál bennünket (románokat és magyarokat). Népeink sorsa közös, ezért "egymás mellett fogunk haladni ezután is" - bizakodott a román elnök, a magyarok meg szerte Romániában koszorúztak, helyenként rockoperával zárva a megemlékezést.

A vajdasági Zombor tanácsa nem engedélyezte Schweidel József aradi vértanú emléktáblájának megkoszorúzását; máshol megemlékeztek, koszorúztak, és a tizenkét pont vajdasági időszerűségét -például sajtószabadság, nemzeti egyenrangúság tekintetében - hangsúlyozták. Kijevben a magyar követség rendezett csöndes megemlékezést a honfoglalási emlékműnél; még a kijevi polgármester is tette tiszteletét.

Washingtonban megkoszorúzták Kossuth mellszobrát; Clinton amerikai elnök -merthogy ő is köszöntött minket - pedig úgy gondolta, az 1848-as magyarországi események felidézik azt az elkötelezettséget, ami az amerikai népben is él a szabadság iránt. És ha már úgyis levelet írt, nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy bizakodva néz Magyarország NATO-csatlakozása (és újabb nők) elé.

Ottawában köztéri Kossuth-szobrot avatott a nagy Lajos szépunokája. A világ más városaiban Petőfi-szobrokat és adócsalókat lepleztek le, Drezdában emlékkövet avattak. Franciaországban hét végi ünnepi rendezvényeket, Lengyelországban kulturális fesztivált tartottak, amelyet gazdasági és turisztikai rendezvénysorozat is kiegészített.

publikálva
1998/11. (03. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra