1,9 milliárdot költ a kormány egy sportberuházásra, aminek a részleteit nem tudni, mert azokat titkosították

  • narancs.hu
  • 2018. december 2.

Belpol

A hvg.hu szerint a csillebérci Hosszú Katinka Sportakadémiáról lehet szó

1,9 milliárd forintot csoportosított át a kormány egy sportberuházásra, de nem árulták el, hogy milyenre, a részleteket ugyanis titkosították. A hvg.hu szerint a csillebérci Hosszú Katinka Sportakadémiáról lehet szó, viszont az úszónő azt mondta, hogy ő nem tud semmit.

Egy határozattal a kormány közel 6,8 milliárd forintot kerített el az uniós pályázatokhoz szánt forrásokból, ebből 3,8 milliárdot eszközbeszerzésre, 1,9 milliárdot pedig sportcélú ingatlanvásárlásokra és -beruházásokra szánnak.

A portál szerint a többszörös olimpiai bajnokról elnevezett akadémia kerülhet ennyibe, amihez a telket már 2017-ben megvette az állam – pontosabban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – 300 millió forintos felárral, 1,8 milliárdért a Magyar Úttörők Szövetségétől és egy magáncégtől, viszont az erről szóló szerződést is titkosították 10 évre.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.