Kiakadt a sakknagymester: „Hihetetlen körülmények között kell játszani”

  • narancs.hu
  • 2018. december 2.

Belpol

Almási Zoltán a Facebook-on fakadt ki.

„Hihetetlen hogy a magyar NB1-ben olyan körülmények között kell játszani, mint 30 éve a megyei csb-n! Zajos terem (nem kicsit)! 5-10 másodpercenként, elmegy egy autó az ablak alatt, mivel az épület (bár inkább kocsma jellege van!) mellett 3 méterrel megy a fő út! Hely, annyi nincs az asztalon, hogy az ember letegyen egy banánt, épp hogy a játszmalap elfér. A szék, pedig szerintem a régi átkos rendszerből maradt itt, mert a derekam középiéig ért, és a fa üléstámla nem kicsit törte a hátam” – írta a Facebookra Almási Zoltán nyolcszoros magyar sakkbajnok.

Nem ez az első eset, hogy a sportoló kiakadt: korábban azt írta, hogy a Sakkszövetség annyira jól lobbizott, hogy egész évben nem volt fizetésük, az olimpiára pedig nem szereztek támogatást.

„A legnagyobb 'köszönet' illeti Magyarország kormányát , akik valószínű politikai indíttatásból szintén nem adtak pénzt a Sakkolimpiára és a magyar sakknak, miközben év végén minden sportágnak kiosztották az éves támogatást” – írta akkor, amiről a 444.hu számolt be részletesen.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.