2 ezer ember adatai szivároghattak ki a kormány egyik honlapjáról

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 17.

Belpol

Rövid időn belül másodjára kapott támadást kormányzati oldal.

Egy héten belül már a második kormányzati weboldalról derült ki, hogy feltörték

írtaTelex. Míg a múlt heti eset külső szemlélő számára inkább tűnhetett trollkodásnak, a lap szerint a friss támadás már adatvesztést is okozott:

2 ezer ember adatai szivároghattak ki.

Ezúttal valaki az Energiaügyi Minisztérium alá tartozó Nemzeti Klímavédelmi Hatóság (NKVH) egyik weboldalát, a Klímagáz Adatbázist törte fel, majd közzétette az oldalról megszerzett adatokat.

Az NKVH feladatai közé tartozik a fluortartalmú üvegházhatású gázokkal dolgozó vállalkozások felügyelete, ennek részeként üzemeltetik a most feltört adatbázist, aminek létrehozását egy 2015-ös uniós rendelet írta elő. A kiszivárgott adatok között ott van az érintett cégek neve, címe, kibocsátási értékeik, az engedélyeik, a feltöltött jelentéseik fájlnevei. Sőt, 727 belépési adat, vagyis felhasználónév és jelszó is kiszivárgott, bár a jelszavak nagyrészt kódolva vannak.

A hacker az adatokat elérhetővé tette a Telegramon, ahol azt írta: „sziasztok! most elhoztam nektek egy kis vicces SQL fájlt, mely a nemzetiklimavedelmihatosag.kormany.hu weboldalról lett letöltve. ^^ sajnos most nem sikerult a deface, es amugy kedves telex ne mondjatok hogy a deface a legprimitivebb dolog, hisz nem az mivel kormany oldalrol beszelunk bruh”.

Egy hacker még múlt héten torzította el úgynevezett defacement eljárással, vagyis az oldal látható tartalmának megváltoztatásával az Igazságügyi Minisztérium alá tartozó, jogsértő webáruházakat tartalmazó aloldalt. Azt az oldalt azóta sem lehet elérni.

Korábban hackerek feltörték a KRÉTA-t, de sorra került a Neptun is tavasszal.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.