200 milliót kap Rétvári unokatestvérének nőegylete
Rétvári Bence magyaráz

200 milliót kap Rétvári unokatestvérének nőegylete

  • narancs.hu
  • 2018. február 2.

Belpol

Eddig csak színházlátogatást szerveztek, most hátrányos helyzetűeket képeznek majd tovább.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy még ősszel kapott 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást a Nők Civilben Egyesület. A szervezetet Huczekné Rétvári Mónika vezeti, ő pedig Rétvári Bence – az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára – unokatestvére. Eddig még csak kicsit gyanús a dolog, te van tovább is. A Nőközpont Pásztón projekt lényege, hogy 500 hátrányos helyzetű nőnek tartsanak továbbképzést, további 500 nőnek pedig tanácsadással illetve egy szolgáltatóközpont létrehozásával segítenek. A cél a programban részt vevők munkaerőpiaci helyzetetének javítása.

Csakhogy a lap szerint az egyesületben nincs meg az ehhez szükséges szaktudás. Huczekné Rétvári Mónika szervezete ugyanis eddig szabadidős tevékenységeket szervezett csak:  színházlátogatások, filmvetítések, kirándulások, zenés mulatságok és egy közös bográcsozás mellett tavaly szerveztek gyereknapi programot, egy szilveszteri retróbulit, valamint egy flashmobot, amelynek során „a városi karácsonyi forgatagban zumba koreográfiát” adtak elő.

Ráadásul a 15-20 fős egyesület bevétele 2016-ban alig több mint egymillió forint volt, ami főleg adományokból jött össze.

További érdekesség, hogy a Nők Civilben Egyesület a következő programokkal próbál javítani a hátrányos helyzetű nők munkaerőpiaci helyzetén:

  • „Női Motivációs és Sikernap; Sikeres Ádámok, elhivatott Évák – Kampányfilm a helyi sajátosságok, lehetőségek figyelembevételével;
  • Flashmob szervezése helyi közösségek, iskolák bevonásával;
  • Férfi-nő Olimpia – Játékos sorversenyek, vicces feladatok, munkahatékonyság tesztek;
  • A mi hazánk szülötte! – Helyben sikeres vagy jelentős társadalmi szerepet betöltő nő bemutatása dokumentum kisfilmben.”

Mindezt 200 millió forintból, hiszen nyilván a motiváció hiánya miatt van munkanélküliség Nógrádban.

A lap megkereste Huczekné Rétvári Mónikát, aki utólag letiltotta nyilatkozatát. Huczekné korábban az MSZP helyi szervezetének vezetője volt.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.