24.hu: költségvetési csalás miatt gyanúsították meg az egyik leggazdagabb magyar apját

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 22.

Belpol

Jellinek Dániel édesapjánál tavaly ősszel tartottak házkutatást, mert az a cég, amit öt éven át vezetett, 53 millió forint fiktív számlát fogadott be a hatóság szerint.

24.hu információi szerint 2022. november 10-én, reggel 6 órakor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal házkutatást tartott az egyik leggazdagabb magyar, Jellinek Dániel édesapjának zuglói ingatlanában. A lap úgy tudja, hogy

a 72 éves férfit az utóbbi évek egyik legnagyobb számlagyára miatt keresték fel, majd gyanúsította is meg azonnal a hatóság költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt.

A nyomozók az egyébként Jellinek Dániel érdekeltségébe tartozó, de öt éven át apja ügyvezetése alatt működő Mall Management Kft. könyvelési iratait keresték Zuglóban, a cég szerintük ugyanis 53 millió forint fiktív számlát fogadott be egy olyan társaságtól, amely része volt a volt BKV-s és CBA-s informatikai vezető, Fuzik Zsolt nevével összeforrt számlagyárnak.

Jellinek apja a lap információi szerint azonnal jelezte, hogy nem tudja, merre vannak a könyvelési dokumentumok. A NAV-osok átkutatták a zuglói lakást, átvizsgálták a padlót és a padlást is, de egy számítógépet, egy telefont, valamint két autót is.

A Mall Managementet 2021 ősze óta Jellinek Dániel vezeti, ismert, hogy rendszeres üzleti kapcsolatban áll a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal is. A lap megkeresésére nem személyesen ő, hanem az általa vezetett Indotek Csoport válaszolt. Azt írták, hogy a nyomozásban érintett a cégcsoport két cége, a Mall Management Kft. és az Investment Management Kft. is, mindkét cég egy-egy szoftverbeszerzéses szerződés miatt került képbe a hatóságoknál.

A 24.hu szerint Jellinek apja mellett az ügyben az Investment Management ügyvezetője is gyanúsított lett, a két cég együtt több mint 100 millió forint értékben fogadhatott be fiktív számlákat a Wind-Ip 21 Kft.-től.

Az Indotek a lapnak küldött levelében azt írta, hogy a szoftverbeszerzés körüli problémákat egy belső vizsgálat során már a NAV megkeresése, valamint a Wind-Ip 21-ről szóló első hírek megjelenése előtt észlelték. Mint írták, ezeket a számlákat a könyvelési rendszerükből törölték, "a kapcsolódó, levont adókat kamataival megfizettük, így sem az államot, sem a költségvetést nem érte kár".

Arra a számlagyárra, amelynek részese volt a Wind-Ip 24 is, még 2021 nyarán csaptak le 80 helyszínen a hatóságok. A gyanú szerint 19 milliárd forintnyi áfát tüntettek el takarításról és informatikai szolgáltatásokról kiállított, fiktív számlákkal. A vizsgálat elérte a T-Systems Magyarország Zrt.-t, a Vodafone-t megvásárló 4iG Nyrt.-t, és még az Antenna Hungária Zrt.-t is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.