24.hu: Sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség Kövér László kabinetfőnökének ügyében

  • narancs.hu
  • 2021. december 14.

Belpol

Egyelőre ismeretlen tettessel szemben zajlik az eljárás.

Nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás miatt abban az ügyben, amelynek fontos szereplője Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke, írja a 24.hu. Mint írják, noha a szereplők ismertek az ügyben, a rendőrség tájékoztatása szerint egyelőre ismeretlen tettessel szemben zajlik az eljárás.

Ahogy a lap nyomán arról mi is beszámoltunk, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke, Veress László családja használ egy II. kerületi ingatlant, amit egy elvben határon túli magyarokat támogató alapítvány vásárolt meg. Az alapítvány egy Kövér Lászlóval baráti viszonyt ápoló tajvani milliárdos közbenjárásával jutott hozzá több mint 300 millió forinthoz, a külföldről támogatott szervezetek listájára mégsem került fel. A pénzből a villalakáson túl egy Audi A6-osra is futotta, amit a kuratórium elnöke használ, a sógornője pedig 1,8 millió forint adományt kapott, bár nem is határon túli.

A november eleji cikkből kiderült, hogy több mint 320 millió forint érkezett külföldről egy olyan alapítvány bankszámlájára, melyet határon túli magyarok támogatására hoztak létre, az adomány nagy részét azonban egy budai villára költötték. A lap kiderítette, hogy a villában található lakást Veress László családja lakja, aki egyébként Kövér László kabinetfőnöke. Hivatalosan Veressnek semmi köze a villához, ám amikor a lap munkatársa becsengetett a lakásba, Veress anyósa nyitott neki ajtót.

A villa a II. kerületi Lorántffy Zsuzsanna úton található, ötszobás, 164 négyzetméteres és még 2019 nyarán vásárolta meg a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány, 240 millió forintért.

Emellett megvettek még egy visegrádi erdőszéli telket 12,5 millió forintért, adtak 35 millió forintot az Erdélyben bejegyzett Ábel Egyesületnek, akinek az elnöke az a Stefán Károly Róbert, aki megalapította a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt. Illetve elköltöttek 2,4 millió forintot (fejenként 600 ezret) négy magánszemély támogatására – úgy tűnik, ez a tevékenység felel meg az alapítvány deklarált céljának.

Ami tehát történt, hogy a Kövérrel jó kapcsolatot ápoló Frank Liu üzleti köre finanszírozta azt a luxuslakást, amit a házelnök beosztottja, Veress László és családja használ – miközben a támogatott, Veress munkatársa által elnökölt alapítvány elvileg külhoni magyar fiatalokat segít.

Ahogy a 24.hu megjegyzi, a történtek miatt a Transparency International Magyarország és Tényi István is feljelentést tett, ezek alapján rendelték el a nyomozást. A lap az ügy miatt kereste Kövér Lászlót is, ám a házelnök a botrány kirobbanása óta hallgat az ügyben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.