26 milliárd helyett már 73 milliárdnál tart az Új Nemzeti Galéria költsége

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 29.

Belpol

Az építését ugyan felfüggesztették, de egy szerződésmódosítás szerint már a háromszorosára drágult.

Bár 2017-ben még csak 26 milliárdot terveztek elkölteni az egykori Petőfi Csarnok helyére tervezett  Új Nemzeti Galériára, ez később a tervezés során 48 milliárdra kúszott fel, egy mostani szerződésmódosítás szerint viszont immár 73 milliárd forinttal számolnak – írja a G7.hu.

A lap azt írja, az Óbuda-Újlak Zrt. és a Főber Zrt. által végzett mérnöki szolgáltatások 375-ről 503 millióra nőttek, de a tervezés költségei is módosultak az eredeti 2,65 milliárd forintról 2019 szeptemberében 2,83 milliárd forintra.

A Nemzeti Galéria tervezését 2016-ban nyerte el a magyar Bánáti + Hartvig Kft. a japán HANAA Jimusho Ltd.-vel közösen. A terveket a japán-magyar cégpáros időközben már elkészítette, így aktualizálni lehetett a költségterveket is, így növekedhetett az eredetileg 26 milliárdosra tervezett múzeum ára első körben 48 milliárdra, majd a most nyilvánosságra hozott adatok alapján 72,7 milliárdra, holott még egyetlen kapavágás sem történt az Új Nemzeti Galéria építésében.

A lap hozzáteszi, az Új Nemzeti Galéria megépítésére egyébként még nem is született szerződés, ugyanis a főváros ellenkezése miatt a kormány egyelőre felfüggesztette a megépítését.

Szintén drágult a Dózsa György úti mélygarázs megépítése is: az Óbuda-Újlak Zrt. – Főber Zrt. konzorciummal még 2020. június 26-án aláírt szerződésmódosítás szerint itt is a mérnöki munkák drágulnak 290-ről 356 millió forintra. A drágulás oka, hogy nem parkolót kellett végül építeni a mélygarázs felett, hanem zöldfelületet.

A fővárosi Városliget fejlesztésére a kormány 2015-ben még csak 157 milliárd forintot szánt, és 2019-re tervezték azt befejezni az erről szóló kormányrendelet szerint, de már 2017-ben 230 milliárdra lehetett a teljes költséget becsülni, amikor még ki sem írták az összes épület közbeszerzési eljárását.

Figyelmébe ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.