27 milliárd forint is elmehet a háborús propagandakampányokra

  • narancs.hu
  • 2024. június 17.

Belpol

A Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda ismét kötött néhány szerződést Balásy Gyula cégeivel. 

Hatalmas összegeket utalt ki a választások előtti hónapokban a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda – írja a Magyar Hang a tárca által februárban és áprilisban a kif.gov.hu oldalon publikált szerződéslisták alapján.

Az összesítésből kiderül, hogy a kabinetiroda két keretszerződésnek köszönhetően már tavaly decemberben egy hónap alatt 7,4 milliárd forintot költöttek az „Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai színtéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátására”, vagyis a háború rémével riogató reklámhadjáratra.

A 2024-es évre egyelőre két dokumentum vonatkozik, ezek szerint Rogánék idén akár bruttó 20 milliárd forint értékben is kampányolhatnak Európa jövőjéről – ha csak nem kötöttek azóta újabb, még nem ismert szerződéseket a témában.

A kampánytendereket minden esetben a kormánykedvenc médiavállalkozó, Balásy Gyula cégei (New Land Media és Lounge Design) vitték el, de Balásy más fronton is nagyon jól járt a Miniszterelnöki Kabinetirodával: cégei rendezvényt szerveznek, stratégiai kommunikációs feladatokat látnak el, honlapot is terveznek a Rogán-tárca megbízásából – mellékes munkákkal pedig már 30 milliárd forint felé emelkedik munkadíjuk. 

Rövid idő alatt kapott meglepően nagy kormányzati támogatást a Batthyány Lajos Alapítvány is (BLA), amelynek idén januárban és márciusban összesen bruttó 14,54 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást ítélt oda a Miniszterelnöki Kabinetiroda. A BLA bevallottan a kormánypárti kutatóközpontok és think tankok fő szponzorának számít, patronáltjai között például ott van a Jogállam és Igazság Nonproft Kft. is, mely a kormányzati propagandát közvetítő Alapjogokért háttérintézménye.

A kormány tehát közpénzt utal egy baráti alapítványnak, ami aztán már magánadományként terítheti az összeget a Fidesz narratíváját felerősítő álcivil szervezetek között – emlékeztet a lap, amelynek kérdéseire sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda, sem a Batthyány Lajos Alapítvány nem reagált. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.