40 milliárdból meg lehetne menteni a Velencei-tavat, de a kormány szerint most nincs rá pénz

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 2.

Belpol

A Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint a kormány a forrásokat elsődlegesen a gazdaság újraindítására szeretné fordítani.

A rendkívül alacsony vízszint miatt nagyon nagy szükség lenne a Velencei-tó vizének pótlására, de az erről szóló tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány – erről beszélt Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A normális szinthez képest 80 centiméter hiányzik idén a Velencei-tó vízszintjéből, ez azonban nem egyedi, 1993-ban és 2005-ben is hasonló volt a helyzet. A politikus hangsúlyozta, a tó vízgyűjtője nagyon kis terület, ezért nagyon érzékeny a csapadékviszonyokra. Az elmúlt években  pedig szerinte „félsivatagi” csapadékmennyiség volt a vízgyűjtő területen. Részben ennek tulajdonítható az idén nyár elején tapasztalt tömeges halpusztulás a tavon.

A térség fideszes képviselője a Fehérvár TV riportjában beszélt erről (a videóban a vonatkozó rész 14:44-től látható). Kiderült, a víz pótlására készítettek egy előterjesztést a kormánynak, mindenki abban bízott, hogy ezt akár rövidesen elfogadhatják, és megindulhat a tó feltöltése. A gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs támogatta is a javaslatot, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter a kormány elé terjesztette, viszont „a szükséges pénzeszköz olyan nagymértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani”.

Tessely elmondása szerint a terv megvalósításához 40 milliárd forintra lenne szükség. A kormány azonban a forrásokat elsődlegesen a gazdaság újraindítására szeretné fordítani, ezért halasztják a beruházást, de az előterjesztést nem utasították el. Így jelenleg nem megoldott a vízpótlás. Vagyis a tó megóvása, a környezetvédelem nem olyan fontos a kormánynak, hogy tudjon rá forrást biztosítani.

Az elmúlt két év alatt a Velencei-tó vizének 44 százaléka tűnt el.

(Fehérvár TV)

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.