Végveszélyben az igazságszolgáltatás: a bírói függetlenséget csorbítja Handó túlhatalma

Belpol

A parlament fideszes többsége megvédte az OBH-elnökét a bíróktól.

A Magyar Narancs heti címlapsztorijában a bírói függetlenség helyzetével foglalkozunk; az apropót az adja, hogy különböző törvénytelenségekre hivatkozva a bírók választott tanácsa nemrég Handó Tünde menesztését kérte az Országgyűléstől, de a fideszes kétharmad megerősítette pozíciójában az Országos Bírósági Hivatal elnökét.

A cikkből az is kiderül, miért halasztotta el a kormány a közigazgatási különbíróságok bevezetését, és mikor kerülhet elő újra a javaslat.

Kedvcsinálónak néhány részlet következik:

„Handó Tünde a bírói kar előtt szakmailag megsemmisült. A politika mentette meg olyan indoklással, amelyből egy szó sem igaz. Ezzel végérvényesen politikai kinevezetté, politikai szereplővé vált” – így kommentálta a Narancsnak egy kúriai bíró a parlament múlt keddi döntését, amely megerősítette Handót az OBH elnöki pozíciójában.

Handó menesztését május 8-án javasolta az OBH-elnököt ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács (OBT). Indítványában az OBT törvénysértések széles tárházára és Handó elnökhöz méltatlan viselkedésére hivatkozott, ám az Országgyűlés fideszes többsége az igazságügyi bizottság véleményét elfogadva lesöpörte a beadványt. (...)

false

Az ügy azért súlyos, mert az OBT egyik fő kifogása épp az volt, hogy Handó egy furcsa jogi érv mögé bújva nem tekinti legitimnek az őt ellenőrző tanácsot, nem működik együtt az OBT-vel.

(...)

Az Európai Bizottság júniusi országspecifikus ajánlásaiban az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolta össze az OBH–OBT-szembenállást. Ez Víg Dávid szerint sem túlzás. „A bírósági elnököknek nagy a beleszólásuk az ügyelosztási rendbe. Ha felmerül, hogy ők nem törvényes úton kerültek a pozíciójukba, az állampolgárok előbb-utóbb a bírósági döntések legitimitását is megkérdőjelezhetik” – véli az Amnesty International itteni igazgatója. Hozzáteszi: a kormányközeli médiában gyakran ellenzéki, sorosista bírókként beszélnek Handó Tünde kritikusairól, és olyan esettel is találkoztak már, hogy vezetők nem engedtek el bírókat civil szervezetek által tartott továbbképzésére. „Ez kimondott politikai elvárások nélkül is elindíthat egyfajta igazodást a bírókban.”

A teljes cikket a Magyar Narancs 2019. június 20-i lapszámában olvashatja. Előfizetne az újságra? Itt megteheti.

Magyar Narancs - Archívum részletes

Elhúzódni látszik Handó Tünde és az őt ellenőrző bírói testület konfliktusa, miután a parlamenti kétharmad nem hajlandó meneszteni az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. A patthelyzet sokat árt az igazságszolgáltatás függetlenségének.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.