816 millióért újítják fel a Parlament egyik termét

  • narancs.hu
  • 2023. április 22.

Belpol

Ötmilliós négyzetméteráron. 

Kiváló állapotú, 4-500 négyzetméteres rózsadombi luxusvillákat lehet venni 8-900 millió forintért, vagyis azért az összegért, amit éppen most költenek el a Parlament egyetlen tárgyalójának a felújítására. Az Országház persze nem egy akármilyen ingatlan, hiszen védett, műemléki épület, speciális adottságokkal és egyedi díszítőelemekkel, mégis soknak tűnhet egy terem felújításáért 816 millió forint – írja a hvg.hu

A jelenleg is zajló felújítás a Kossuth térre néző gróf Apponyi Albert termet érinti. A teremben tavaly szeptember 29-én ülésezett utoljára a Törvényalkotási Bizottság, mert a felújítás másnap megkezdődött a helyszín előkészítésével. Az Országgyűlés Hivatala által tavaly nyáron levezényelt közbeszerzési eljárás, majd a szeptemberben a nyertes céggel, a Fővárosi Építő Zrt.-vel aláírt szerződés szerint a munkákkal 13 hónap alatt kell végezni, idén október 31-ig.

A szerződés szerint a munka ára nettó 643,7, bruttó 816,6 millió forint.

A fő feladat a 160 négyzetméteres 58-as terem felújítása, ami 5,1 milliós négyzetméterárra jön ki, írja a hvg.hu. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.