9 hónapja nem fizetnek a kórházak a beszállítóiknak

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 23.

Belpol

A kórházak adósságállománya már most a tavaly novemberi adósságkonszolidáció előtti szinten van. 

Július végére 46 milliárd forintra duzzadt a magyar kórházak és háttérintézményeik tartozása, a júliusi növekedés 4,6 milliárd forint volt – írja a Napi.hu az Államkincstár friss adatai alapján, hozzátéve, hogy idén, jelentős havi kilengések mellett átlagosan 5,4 milliárd forinttal gyarapodott az adósság.

A kórházak a tavaly novemberi adósságkonszolidáció óta lényegében nem fizetnek beszállítóiknak,

vagyis a 60 napos fizetési határidejű számlákat is figyelembe véve a cégek 8-9 hónapja nem jutnak a leszállított termékeik ellenértékéhez – mondta a lapnak Rásky László, a beszállítók jelentős részét képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára. Becslése szerint ha a továbbiakban is marad a jelenlegi növekedési ütem, novemberre bőven meghaladja a 60 milliárdot az adósság.

Rásky László hozzátette, a 4,5 milliárdos július havi pluszt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy a Covid-ellátás már alig jelent a kórházaknak extra terhelést, és a járvány előtti üzem sem állt még vissza, az ellátórendszer ezért egyelőre meglehetősen visszafogottan működik. Ebből is látszik, hogy a jelenlegi finanszírozás annyira feszített, hogy épphogy fedezi a béreket és az alapköltségeket. 

A legnagyobb adós jelenleg a Pécsi Tudományegyetem közel 3,5 milliárd forinttal, az intézményben a július csaknem 300 millió forinttal növelte az adósságot. A pécsi egyetemet további két, a betegellátásban résztvevő felsőoktatási intézmény követi az adóstoplistán, a Debreceni Egyetem 2,9 milliárddal, valamint a Szegedi Tudományegyetem 2,8 milliárd forinttal tartozik a beszállítóinak.

Kétmilliárdot meghaladó tartozást halmozott fel a Péterfy Sándor utcai kórház, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórház, valamint a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, egymilliárd fölötti adósságot görget további 10 nagy megyei, illetve nagy ellátási területtel rendelkező budapesti centrumkórház.

A kórházi ellátáshoz mintegy 4500 vállalkozó járul hozzá, a hosszúra nyúlt nemfizetési periódus ugyan különböző mértékben, de már mindegyiküket megviseli - mondta Rásky.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.