Két vitát is rendeznek az előválasztási miniszterelnök-jelölteknek

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 23.

Belpol

Dobrev Klára elmondása szerint ez is mutatja, hogy a riválisok nem eltitkolják a programjukat, hanem megvédik azt szabad vitában.

Két miniszterelnök-jelölti vita is lesz az ellenzéki előválasztáson induló jelöltek között – erről beszélt Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje hétfőn a Széll Kálmán téren tartott sajtótájékoztatóján, ahol a párt budai előválasztási jelöltjeit mutatták be.

A 444.hu kérdésére Dobrev azt mondta, "természetesen lesz miniszterelnök-jelölti vita, több is lesz", mert ezzel szeretnék megmutatni Orbán Viktornak, hogy egy modern demokráciában, egy szabad világban az emberek nem félnek egymástól, a riválisok nem eltitkolják a programjukat, hanem megvédik azt szabad vitában. "Ez az, amire Orbán Viktor nem képes már 12 éve" – tette hozzá. (Orbán 2006-ban vett részt utoljára miniszterelnök-jelölti vitán, éppen Gyurcsány Ferenc ellen.)

Dobrev elmondása szerint két miniszterelnök-jelölti vita lesz:

  • az első az ajánlásgyűjtés vége után, amikor kiderül, hogy mely ellenzéki miniszterelnök-jelöltek szedték össze az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlást. Egyelőre Dobrev Klára (DK), Fekete-Győr András (Momentum), Jakab Péter (Jobbik), Karácsony Gergely (MSZP és Párbeszéd), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom), Pálinkás József (Új Világ Néppárt), valamint a trollkodásból bejelentkező Ecsenyi Áron (Le az Adók 75%-ával Párt) jelezte indulását. Az ajánlásgyűjtés szeptember 6-ig tart, utána két napba telik, mire ellenőrzik az íveket.
  • a másik vita akkor lesz, amikor kiderül, hogy az előválasztás első fordulója (szeptember 18-26.) után ki a három legtámogatottabb jelölt, ezen már csak ők vesznek majd részt.

Több helyen a jelöltek is kiállnak majd egymás ellen, náluk 400 ajánlás elérése szükséges az induláshoz. 

A 444.hu rákérdezett arra is, hogy miért van szükség az ajánlások mellett a telefonszámok megadására is, erre Kálmán Olga azt mondta, azért, hogy ellenőrizni lehessen, tényleg aláírta-e az illető az ívet, nem csak visszaéltek az adataival. Ezért szúrópróbaszerűen a helyi előválasztási bizottság felhívja az ajánláson lévő telefonszámokat. 

További cikkeinket az előválasztásról, jelöltekről itt találják! 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”