A CEU-ügyre emlékezteti Palkovics Lászlót, ami a Magyar Tudományos Akadémiával történik

  • narancs.hu
  • 2019. február 2.

Belpol

De nem úgy! A miniszter még mindig úgy csinál, mint aki nem érti, mi a probléma azzal, hogy a kormány döntené el, mivel foglalkozzanak a kutatók.

A miniszter szerint most aktívan politizálnak az Akadémián, ami nem helyes.

„És ha megnézzük, hogy mi történik az Akadémián most, az engem nagyon emlékeztet más ügyekre, például a CEU-val kapcsolatos hasonló dologra.”

Ez okozta a CEU vesztét is ugyebár...

Palkovics László persze még csak véletlenül sem látja azt az analógiát az MTA és a CEU ügye között, hogy a kormány az MTA működését épp úgy ellehetetleníti, mint ahogy a CEU-t elüldözte.

Az innovációs és technológiai miniszter a Hír TV Péntek 9 című műsorában beszélt erről.

Gajdics Ottó és Szentesi Zöldi László társaságában a műsoridő nagyobb része azzal telt, hogy Palkovics azt ismételgette, bár tény, hogy inkább a kormány döntené el az intézet helyett, hogy a kutatók mivel foglalkozzanak, de ez semmiképp sem támadás az tudományos élet függetlensége ellen, csak hát az van, hogy a politikusok, mármint a fideszes politikusok egyszerűen csak jobban tudják, mi a fontos, mivel kell foglalkozni. Emiatt viszont sokan pampognak.

„Jön valaki, aki azt mondta, hogy lehet ezt jobban működtetni, és ez ellen van egy tiltakozás” – mondta Palkovics. „Nem olyan módon akarjuk finanszírozni a működést, hogy adunk pénzt, és az MTA majd eldönti, hogy mire akarja azt költeni, hanem a teljesítménnyel összekötött finanszírozás mellett döntöttünk”.

A Századvéggel versenyezhetnek az akadémiai kutatóintézetek az állami pénzekért

Végre megszületett Palkovics miniszter pályázati kiírása. Egyetemek és állami kutatóintézetek mellett kutatást végző alapítványok is pályázhatnak majd arra a pénzre, amely a Magyar Tudományos Akadémia költségvetéséből került át az Innovációs és technológiai Minisztériumhoz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.