Elárverezhetik a miskolci sugárterápiás centrumot a kórház és a szolgáltató közötti ellentét miatt

  • narancs.hu
  • 2019. február 2.

Belpol

A bank elindította a végrehajtást. A betegek meg csak várnak, és várnak...

Végrehajtás zajlik a Medcenter ellen, amely több mint egy éve hiába követeli a pénzét a miskolci megyei kórháztól – írja a Népszava.

A kórház több mint 11 hónapja nem fizet a szolgáltató sugárterápiás eszközeinek a használatáért, így az nem tudja törleszteni azok árát a banknak. A finanszírozó tavaly tavasszal már zálogjogot jelző címkét ragasztott a lineáris gyorsítóra, ősszel pedig a végrehajtó fölmérte a régió daganatos betegeinek ellátását szolgáló sugárterápiás centrumot.

A kórház és a szolgáltató közötti ellentét miatt naponta már félszáz beteg kénytelen több órát várakozni sugárterápiára.

A lap információi szerint korábban naponta átlag 180 beteget tudtak kezelni, mostanra ez a szám hatvan-hetvenre csökkent. Ezt a létszámot is csak úgy tudják fogadni, hogy a rendelési idő akár az éjszakába is nyúlhat.

A Népszava megkeresésére a kórház sajtószóvivője írásban azt közölte, hogy a sugárterápiás centrumban a betegellátás jelenleg is folyamatos, és a szakma szabályainak megfelelően történik. Szerintük „a betegellátás 3 lineáris gyorsító és egy CT szimulátor által biztosított, amelyek közül a többihez hasonló tökéletes működés érdekében az egyik eszköz jelenleg javítás alatt áll.”

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.