A DK benyújtotta a parlament feloszlatására vonatkozó javaslatát

  • narancs.hu
  • 2025. január 4.

Belpol

Nagy az egyetértés Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc között az előrehozott választást illetően. 

„Megtettük, amit megígértünk, a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakciója határozati javaslatot nyújtott be a Parlament elé az Országgyűlés feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról” – írja a párt közleményében. Ugyanis a DK szerint „hazánk sokkal rosszabb állapotban van annál, minthogy ez a kormány még közel másfél évig úgy tegyen, mintha ki tudná vezetni Magyarországot a megélhetési válságból”.

„Nem tudja, hiszen ezt a válságot az Orbán-kormány okozta, amit ennél fogva csak úgy lehet megszüntetni, ha magát az okot, az Orbán-kormányt szüntetjük meg.

Új kormányt előrehozott választáson, előrehozott választást pedig az Országgyűlés feloszlatásával lehet elérni, ezért kezdeményezte ezt a DK határozati javaslatban.

Egy olyan kormány, amely Európa-rekorder élelmiszerdrágulást okozott; hagyta a magyar béreket az európai összehasonlítások legvégére zülleni; soha nem látott szegénységbe taszította a nyugdíjasokat; tönkretette hazánk iskoláit és kórházait; véglegesen elveszített 400 milliárd forintnyi uniós támogatást; tartozik annyival a hazának, hogy ezek után feloszlatja az Országgyűlést és előrehozott választást ír ki” – fogalmaz közleményében a DK.

Az előrehozott választás ötletét Magyar Péter dobta be újévi beszédében. A minap pedig azt állította, tényleg számol ezzel a lehetőséggel, tíz pontban vázolta fel a terveit, amik többek közt azt tartalmazzák, hogy április második felében sor is kerülhet az előrehozott választásra, emiatt pedig felgyorsítják a 106 egyéni képviselőjelölt kiválasztását és a programalkotást is. Hozzátette, január 6-tól a párt kampány üzemmódra vált, „hogy minden tárgyi és személyi feltétel összeálljon a választás megnyeréséhez”, és azt ígérte, rövidesen további részletekkel tér vissza azzal kapcsolatban, ki és milyen eszközökkel tud hozzájárulni a projekthez. Gyurcsány Ferenc pedig arról nyilatkozott, hogy igazat ad Magyarnak az előrehozott választást illetően. 

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnök a Vox Populira hivatkozva írt arról, hogy a kormány 2025-re a költségvetésbe a kormány betervezett 8,4 milliárd forintot a választások előkészítésére. Ez azért meglepő, mert a költségvetésbe rendre a választási évekre terveznek kiadást, korábban nem. A kormány azoban cáfolta, hogy idén választást tartana. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.