A Fidesz nyert, de az ellenzéki összefogás szorosabbá tette a solymári időközi választást

  • narancs.hu
  • 2017. december 10.

Belpol

Az sem volt elég, hogy az LMP és a Momentum is beállt az ellenzéki jelölt mögé.

225 szavazattal, a voksok 56,8 százalékával a Fidesz–KDNP-s Dalos Attila nyerte a vasárnapi időközi önkormányzati választást Solymáron. A választást azért kellett kiírni, mert az önkormányzati mandátum korábbi birtokosa, a KDNP-s Gaal Gergely országgyűlési képviselő lett.

A függetlenként induló, az ellenzéki pártok támogatását élvező Kárpáti Zsuzsa 169 szavazattal, 42,7 százalékkal lett második. Fél százalékot elvitt a Munkáspárt jelöltje is.

Kárpáti Zsuzsát a DK, az MSZP, az Együtt, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatta, a Jobbik pedig nem indított saját jelöltet.

Az Index felidézte, hogy 2014-ben nagyobb előnnyel nyert a Fidesz ebben a hagyományosan jobboldalinak számító körzetben. Akkor a szavazatok 61,9 százalékát vitték el, míg az MSZP–DK jelöltjének 27,6, a jobbikosnak 10,3 százalék jutott.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.