A Fidesz ügyeletes papagája még az új kormány eskütételéből is gyűlöletpropagandát kanyarított

  • narancs.hu
  • 2018. május 18.

Belpol

Itt az új lemez: "Nem tudnak belenyugodni a vereségbe."

“Az ellenzéki pártok továbbra sem képesek elfogadni a választók akaratát és továbbra is saját, kicsinyes politikai harcaikkal vannak elfoglalva” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs az új kormány megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatót, és nyomatékosan hangsúlyozta, hogy

Fidesz-KDNP különlegesen erős bizalmat és támogatást

kapott a szavazóktól arra, hogy folytassa az ország kormányzását.
Hidvéghi ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az ellenzék nem képes elfogadni a vereséget, amit szerinte az jelez, hogy nem jelentek meg az Országgyűlésben a miniszterek eskütételénél. "A választók akaratával szemben,

nem az ország ügyeivel,

csak kicsinyes politikai harcaikkal foglalkoznak” – mondta, vagyis mintha az nem tetszett volna neki, hogy az ellenzék nem statisztált a parlamenti nagyjelenethez. Hidvéghi erre is rátett egy lapáttal, midőn kijelentette: "Mindent el fogunk követni, hogy Magyarországot megőrizzük magyar országnak és nem engedjük, hogy bevándorlóországot csináljanak belőle."

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.