Tízezer gyerek kaphat tízezer forintos táborozási támogatást a fővárostól

  • narancs.hu
  • 2020. július 2.

Belpol

Karácsony emellett közfoglalkoztatási programot is indít.

Karácsony Gergely a Budapest Restart beszélgetéssorozat adásában jelentette be, hogy tízezer budapesti 14 éven aluli gyereknek egyenként tízezer forintot ad táboroztatási támogatásként a főváros - írja az Index.

A táborozási támogatással a szülőket segítenék: Karácsony elmondta, hogy 10 ezer 14 éven aluli budapesti gyerek szüleit tervezi ezzel az összeggel segíteni.

A támogatás július 6-tól augusztus 31-ig igényelhető. Ehhez a táborszervezőnek igazolnia kell, hogy Budapesten, jogszerűen és átláthatóan működik; a támogatásért ugyanis a szervezőnek kell a főváros illetékeseihez fordulnia, így a szülők mentesülnek az adminisztrációs terhek alól, csupán aláírással kell igazolniuk a gyermekük részvételét.

"A támogatást 14 év alatti, fővárosi gyerekek, nyári napközis táboroztatáshoz lehet igényelni. A heti 35 ezer forintnál alacsonyabb összegbe kerülő táborok díjaihoz a táborszervező által benyújtott és a szülők által aláírt igénylés alapján fizethető ki a támogatás. Egy gyerek csak egyszer veheti igénybe, egy heti táborozásra." - írják a Restart Közfoglalkoztatási Program hivatalos közleményében.

Karácsony helyeselte a közmunkaprogram erősítését, de úgy gondolja, ez csak átmeneti megoldás lehet, ezért olyan programot indítana a közmunkásoknak, amelyben máshol is hasznosítható tudást szerezhetnek. A kormány által indított közmunkaprogram részeként létrejövő ún. Restart Közfoglalkoztatási program így a közegészségügy, idősgondozás és digitális foglalkoztatás területein jelentene lehetőségeket. Célja, hogy Budapest olyan közfoglalkoztatási mintaprojektet hozzon létre, amelyben a közfoglalkoztatottak a program végén a piaci világban is életképes tudást szereznek, másrészt pedig a programban töltött idő alatt is megfelelő pénzbeli megbecsülést kapnak - teszik hozzá.

Ennek három része:

  • "A Digitális Közfoglalkoztatási Start Program, amelynek lényege az egyes közgyűjteményekből digitális adatbázis, online tárlatvezetés készítése. A digitális közgyűjtemények így, egy újra fellángoló járványügyi helyzetben, illetve vidéki, idős, fogyatékos személyek számára is könnyen elérhetőek lennének."
  • "Az Idősgondozási Start Program, amely csökkentené a családok terheit, oldaná az egyedülálló idősek izolációs problémáját. Lényege, hogy az idős emberek, akik nem egészségi állapotuk, hanem pusztán a házimunkára való képtelenségük vagy korlátozott képességük miatt laknak intézményben, otthonukban maradhassanak."
  • "Végezetül a Közegészségügyi Start Program: a fővárosi és kerületi fenntartású közintézmények és közszolgáltatók, illetve a fővárosban működő egyéb közszolgáltatók zárt tereiben, közterületeken és közlekedési eszközökön a preventív tisztító-fertőtlenítő takarítás, illetve bizonyos karbantartó, állagmegóvó jellegű munkálatok elvégzése."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.